A pártvezetők közül utolsóként a szocialista párt (PSOE) főtitkára egyeztetett a választásokon győztes Néppárt vezetőjével. Pedro Sánchez a találkozó után újra megerősítette pártja korábban is hangoztatott álláspontját: nemmel szavaznak a parlamentben, ha Mariano Rajoy megválasztása napirendre kerül.

Mariano Rajoy az egyeztetést követően úgy nyilatkozott, bár az uralkodó még nem kérte fel, de továbbra is szándéka, hogy kormányt alakítson. "Nem lehet újra megismételni a választásokat" - jelentette ki a politikus, aki bízik abban, hogy augusztus elejére új kormánya lehet az országnak.

A Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt vezetőtestülete szerdán úgy döntött, hogy ha nem is működik együtt a PP-vel, de tartózkodásukkal segíti majd a kormányalakítást az országot fél éve megbénító patthelyzet feloldása érdekében.

Csakhogy a konzervatívoknak mindenképpen szükségük van a szocialista párt vagy legalábbis néhány képviselője támogatására, mivel a saját 137 képviselője mellett a liberálisok 32 képviselőjének tartózkodó szavazata sem elég a szükséges többség megszerzéséhez a 350 fős parlamentben.

Az első szavazáskor 176 igen szavazat, vagyis a parlament abszolút többsége kell a kormányfő megválasztásához. Ennek sikertelensége esetén két nap múlva lehet megkísérelni egy újabb voksolást, ekkor már elég az egyszerű többség, azaz a jelenlévő képviselők többségének igen szavazata.

A liberálisok tartózkodása esetén is további hét igen szavazat vagy tartózkodás kell a Néppártnak a sikerhez.
Az új spanyol parlament július 19-én tartja alakulóülését, VI. Fülöp király ezután egyeztetésre hívja a pártok vezetőit és egyiküket, várhatóan a győztes párt miniszterelnök-jelöltjét, felkéri a kormányalakításra.