Az első negyedhez képest 0,1, a tavalyi második negyedévhez viszonyítva pedig 1,7 százalékkal zsugorodott a spanyol GDP az idei másidk negyedben. Az első adat megfelel a várakozásoknak, és egy fél százalékos mínuszt követően a visszaesés ütemének lassulását jelzi, míg az éves összevetésű adat hajszállal kedvezőbben alakult a vártnál, és alacsonyabban a 2 százalékos zsugorodást mutató első negyeydéves adatoknál.

A várt 0,1 százalékos növekedés helyett ugyanennyivel csökkent Svédország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben az előző három hónaphoz képest. A svéd statisztikai hivatal kedden közölt első becslése szerint éves összevetésben 1,7 százalékról 0,6 százalékra csökkent a növekedés üteme. A gazdaság az export csökkenését szenvedte meg, a kivitel a második negyedévben 3,2 százalékkal esett. Ezt nem tudta ellensúlyozni a lakossági és a közületi fogyasztás 1,8 százalékos bővülése. A svéd gazdaság viszonylag hamar túljutott a 2008-ban kirobbant válság nehezén, de tavaly az exportpiacok zsugorodása már lassította a gazdaság növekedését.