Az Egyesült Államok kemény, őszinte, nyílt és tisztelettel teli tárgyalások eredményeként megegyezésre jutott Kínával, ami a kereskedelmi háború lezárásában fontos állomást jelent - mondta Donald Trump, az USA elnöke.

Trump és Liu He, Kína második embere tegnap aláírták az "első fázis" lezárását abban a tárgyalássorozatban, ami részmegállapodásokat hozott a Trump által indított védővám-hadakozásban Kínával szemben. Mindez a hangoztatott tervek szerint idővel egy végleges, kölcsönösen előnyös kereskedelmi megállapodáshoz vezet. A szerda esti hosszú beszédsorozatból elsőre nem derült ki sok részlet.

A kínai fél vállalta, hogy 200 milliárd dollárt költ el Amerikában évente, ebből 75-öt gyártásban, 40-50 milliárdot az energetikában, és a Trump számára különösen fontos mezőgazdaságba is jut 50 milliárd. Utóbbiról külön kiemelték, hogy felfelé változhat az összeg, ha esetleg az amerikai farmerek nem bírják a hajtást, nyugodtan "vegyenek nagyobb traktorokat."

Liu He elmondása alapján Kínának immár 400 milliós a középosztálya, ezért is törekszik a megegyezés aláírásával, és a jövőben is, hogy minél inkább megnyissa piacait. A beszédek alapján ez azt is jelenti, hogy az amerikai befektetők többségi tulajdont is szerezhetnek kínai vállalatokban.

A kínai alelnök szerint országa kormánya elkötelezett amellett, hogy be is tartsák mindazt, ami a mostani megállapodásban szerepel. Ez különösen a szabadalmaztatott technológiák esetében fontos.

Az aláírási ceremóniát megelőzően szokatlanul kevés információ szivárgott ki arról, hogy maga az aláírt dokumentum mit tartalmaz.

Számítani lehetett arra, hogy nagyjából 120 milliárd dollárnyi árunak megfelezi a kivetett védővámját az Egyesült Államok, elsősorban elektronika termékek esetében. A Reuters szerint ezek a vámok beszállítók útján megemelték az amerikai gyártók előállítási költségeit, rombolva ezzel versenyképességüket.

Azonban Trump külön kiemelte, hogy a teljes védővám-rendszernek nincs vége, ameddig a fennmaradó vélelmezett egyensúlytalanságokat nem rendezik.

Lehetett sejteni, hogy sok szempontból elmarad a mostani megállapodás a várakozásoktól, lévén nem tesz pontot a legfontosabb vitás kérdésekre. Továbbra sem adott Kína az amerikaiak számára megnyugtató választ a különböző szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogok kezelésére, nincs meghátrálás az ázsiai ország rendkívül szigorú adatkezelési korlátaiban, amelyek kifejezetten hátrányos helyzetbe hozzák az amerikai cégeket. Ezekre csak szóban utaltak a beszédek során.

Az alku keretében Kína vállalta, hogy nyitottabbá teszi pénzpiacait az amerikai cégek számára, egyben tartózkodni fog azzal, hogy a jüan árfolyamával jusson kereskedelmi előnyökhöz. Ez egy szimbolikus lépés, de meglett a hatása, a megállapodás aláírását megelőzően az USA levette Kínát az árfolyam-manipuláló országok feketelistájáról.

Kell a kampányhoz

Trump a mostani megállapodást újraválasztási kampányának fontos elemének szánja. A vállalásokkal kifejezetten jól járnak olyan iparágak és vállaltok, amelyek a Trump számára kulcsfontosságú államokban működnek.

Ugyan még sok nyitott kérdés maradat, a piacok pozitívumnak tekintették a korábban nagyon harcos viszály enyhülését. Az amerikai tőzsdéken emelkedtek az indexek az aláírást követően.

A legfontosabb mégis az általános protekcionizmus, vagyis a védővámok eltörlése lenne, erre viszont nem lehet tudni, hogy mikor kerül sor, ha egyáltalán. A második fázisról valószínűleg reménytelen álmodozni a novemberi választásokig - noha Trump a kampány során nyilván sokat fog beszélni róla. Steven Mnuchin pénzügyminiszter is arról nyilatkozott az aláírást megelőzően, hogy a második fázisban lehet szó a további vámtörlésről, azonban arról, hogy ez konkrétan mely területeket érintené nem árult el részleteket.

Trump megerősítette, hogy hamarosan Pekingbe utazik, és ott folytatják a tárgyalásokat, amelyekkel megszülethet a második fázis is.

Az amerikai sajtóban ezen a téren több lemondó nyilatkozat is olvasható, több elemző és piaci szereplő szerint a védővámok jöttek, és most már a nyakán is maradnak a gazdaságnak, állandó tényezőként kell tekinteni a mostani felállásra.