Lavrov ezzel Mark Toner amerikai külügyi szóvivő nyilatkozatára reagált, aki szerint az amerikai diplomáciai tárca meg fogja vizsgálni, hogy Moszkva az iráni területről indított légitámadásokkal nem sértett-e meg egy tavaly júliusban elfogadott BT-határozatot.

A moszkvai védelmi tárca bejelentése szerint orosz hadászati és harcászati bombázók kedden indítottak először támadást Hamadánból kiindulva az Iszlám Állam és az an-Núszra Front terroristái ellen. A minisztérium közölte, hogy szerdán ugyaninnen felszálló SzU-34-es bombázók az Iszlám Állam több mint 150 dzsihadistájával végeztek a szíriai Deir-ez-Zór tartományban.

Csak szőrszálhasogatás

Lavrov szerdán kijelentette, hogy a 2231-es számú BT-határozat értelmében a világszervezet tagállamai kötelesek tájékoztatni az ENSZ biztonságpolitikai döntéshozó testületét, ha bizonyos típusú fegyvereket, így katonai repülőket szállítanak, adnak el vagy adnak át Iránnak. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy jelen esetben ilyesmi nem történt, és a bombázókat Teherán jóváhagyásával az orosz légierő veti be terrorelhárítási művelet keretében Szíria területén, a törvényes szíriai kormány felkérésére, amely egyébként Iránt is együttműködésre kérte fel.

Lavrov szerint ha már szőrszálhasogatásról van szó, akkor azt kellene megvizsgálni, hogyan került hatalmas mennyiségű amerikai készpénz Iránba, és az érvényes amerikai tilalom ellenére miért érkeztek banki átutalások az Egyesült Államokból az iszlám köztársaságba. Rámutatott ugyanakkor, hogy ez elterelné a figyelmet a fő feladatról, arról, hogy végre megkezdődjön a koordináció a szíriai válság rendezése érdekében.

Folynak megbeszélések

Közölte, hogy az ENSZ-ben orosz-amerikai megbeszélések folynak a török határtól Aleppóig vezető Castello segélyszállító útvonal közös biztosításáról és arról, hogy újabb hasonló utakat nyissanak meg. A két ország fegyveres erőinek, valamint biztonsági és diplomáciai szolgálatainak képviselői emellett arról folytatnak egyeztetést, hogy miként lehetne beindítani a szíriai konfliktus rendezésének "konkrét mechanizmusait", amelyekről John Kerry amerikai külügyminiszter július 15-i moszkvai látogatásakor sikerül megegyezni.

Mint mondta, ehhez a harci cselekmények beszüntetésére, a terroristák utánpótlási útvonalainak lezárására, valamint arra lenne szükség, hogy az ENSZ BT vonatkozó határozata alapján a szíriai oldalon a világszervezet ellenőrzése alá vonják a török-szíriai határ két átkelőjét. Ez utóbbi lépés előkészületei már megkezdődtek.

Lavrov sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok Szíriában még mindig képtelen különbséget tenni a terroristák és az ellenzéki fegyveresek között. Ez azonban szerinte nem lesz akadálya annak, hogy összehangolt, a korábbinál hatékonyabb orosz-amerikai együttműködés jöjjön létre a terrorizmus elleni harcban.

Álszenzációk

Az orosz diplomácia vezetője az amerikai választási kampány részének nevezte az orosz hackertámadásokról és választási kampányba való beavatkozásról szóló "álszenzációkat", és nem kívánta azokat kommentálni. Úgy vélekedett, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok akkor térnek majd vissza a rendes kerékvágásba, ha az Egyesült Államok megszabadul a mccarthyizmus idejét (az ötvenes éveket) idéző ruszofób paranoiájától. Megismételte, hogy Moszkva kész bármelyik amerikai elnökkel együttműködni, függetlenül annak pártállásától.

Mi sohasem avatkozunk be más országok belügyeibe, sohasem próbálunk meg valamely politikai erő kezére játszani a belpolitikában

- állította az orosz külügyminiszter.