A lap szerint nemrég Szentpéterváron tartott egy koncertet a Kis-Kis nevű zenekar, amelynek közönsége egyszer csak fülsiketítő és első hallásra egyhangú kántálásba kezdett. Az esetéről felvétel is készült - amelyet a pinov-Russia Twitter-oldalra töltöttek fel -, bár hogy pontosan mit is kántált a közönség, nem lehet kivenni.

A zene és a koncertek az orosz invázióval szembeni elégedetlenség gyakori helyszíneivé váltak. Jurij Sevcsukot, a DDT együttes vezetőjét és frontemberét letartóztatták az oroszországi Ufa városában, mert állítólag kritikus megjegyzéseket tett az invázióval kapcsolatban. Kezdetben azt mondták, hogy csak beszélgetni szeretnének vele, de a rendőrség később felfedte, hogy egy nemrégiben egy koncert során tett megjegyzései miatt egy meg nem határozott szabálysértéssel vádolják.

"A haza nem az elnök hátsója, amit állandóan be kell habzsolni és csókolgatni" - mondta Sevcsuk a szóban forgó koncert alatt. Megjegyzéseit a koncertlátogatók éljenzéssel fogadták.

Áprilisban a DDT koncertjét a szibériai Tyumenben lemondták, miután a zenekar megtagadta, hogy egy fehér "Z" betűvel díszített színpadon lépjen fel.

Eközben a retorziótól tartva az oroszok elkezdtek kódolt üzeneteket használni a kommunikációjukban. A három csillag például az orosz "nem" szót, az öt csillag a "háborút" jelképezi.