Marion Marechal Le Pen, a franciaországi radikális jobboldal vezetője, Marine Le Pen unokahúga az idei elnökválasztáson a Nemzeti Gyűlés helyett az egyéni jelöltként induló Eric Zemmour televíziós személyiséget támogatja - adta hírül az Aljazeera. A 32 éves Marion Marechal Zemmour Toulonban tartott nagygyűlésén jelentette be döntését.

Nagy nemzeti mozgatom támogatja az ön indulását - mondta az elnökjelöltnek, emellett azzal indokolta átállását, hogy egyetért vele abban, hogy a civilizációk háborúja folyik a világon. Mind a migrációt tekintve, mind kulturálisan, mind demográfiai értelemben. Marine Le Pen már januárban szomorúan vette tudomásul, hogy unokahúga egyáltalán mérlegeli ellenfele támogatását.

Emmanuel Macron államfő, aki március elején végre hivatalosan is bejelentette indulását, jelentős előnnyel vezet kihívói előtt, és az, hogy az EU elnökségét ellátó Franciaország vezetőjeként közvetíteni próbál az ukrajnai válságban, erősítette pozícióját. Népszerűségi indexe 25 százalékról kicsit 30 százalék fölé emelkedett.

A második helyért azonban öldöklő versenyt folytat Le Pen és Zemmour: az előbbit legutóbb 14,5 százalékra, az utóbbit 13 százalékra mérték, még azt megelőzően, hogy Marion Marechal - akit egyébként a francia radikális jobboldali lehetséges következő vezetőjének tartanak - bejelentette nagynénje ellenfelének támogatását. A mérsékelt jobboldali republikánusok jelöltje Valerie Pecresse 11,5 százalékon ár, a radikális baloldali Jean-Luc Melenchon pedig 12 százalékon.