A cseh kereskedelmi felügyelet három meg nem nevezett internetes kiskereskedő ellen eljárást indított, mert úgynevezett geoblokkolást alkalmaznak - írta a Radio Praha. Ez az EU szabályai szerint tiltott, azt jelenti, hogy lehetetlenné teszik a vásárlást a székhelyükön kívüli EU-tagországokban. Így a vásárlók nem tudják megvásárolni ugyanazt a terméket olcsóbban.

A vizsgálat alatt lévő cégek szlovákiai portáljai nem tették lehetővé, hogy a vevő cseh számlázási címről fizessen a kinézett árucikkért. Az Európai Bizottság a geoblokkolás mellett az úgynevezett geofilterezést is tiltja, ami azt jelenti, hogy az online kiskereskedők különböző feltételeket kínálnak attól függően, hogy a vevő melyik uniós ország polgára.

QP | Quality Placement

Csehországban 2019-ben 15 százalékkal, 161 milliárd koronára bővült az internetes boltok bevétele - derül ki a 20 ezer e-shopot, a cseh piac felé üzemeltető Shoptet adataiból. A csehek főként elektronikai cikkeket és ruhaneműt vásárolnak az interneten. A kiskereskedők szerint az árak egységesítése azzal fog járni, hogy kénytelenek lesznek a legdrágább országokhoz igazítani áraikat.