Éves összevetésben 2,5 százalékkal bővült az Európai Unió legnagyobb gazdasága. Ezt az adatot nem módosította a Destatis - írja az MTI.

A július-szeptemberi negyedévben folytatódott a kilábalás a koronavírus-világjárvány okozta válságból. Azonban a gazdaság teljesítménye így is 1,1 százalékkal elmarad a járvány előtti utolsó negyedévhez, a 2019 október-decemberi időszakhoz képest - írta a Destatis közleményében.

Míg a második negyedévében a belföldi kereslet szinte minden területen erőteljes nőtt, a harmadik negyedévében már csak a háztartások fogyasztása bővült nagy lendülettel, negyedéves összevetésben 6,2 százalékkal. A kormányzat fogyasztási kiadásai viszont csökkentek, és visszaestek a beruházások is. Csökkent az export is - az előző negyedévhez képest 1 százalékkal -, és csökkent az import is, 0,6 százalékkal.

Ugyanakkor éves összevetésben, 2020 harmadik negyedévéhez - a járvány első és második hulláma közötti időszakhoz - képest szinte minden területen növekedés ment végbe. A lakossági fogyasztást tekintve főleg az utazásra fordított kiadások emelkedtek, a beruházások területén pedig az építőipari beruházások, főleg a lakásépítés. Az export éves szinten 5,5 százalékkal, az import 8,9 százalékkal nőtt.

A harmadik negyedévben 45,1 millió ember dolgozott a 83,2 milliós országban. Ez ugyan 267 ezer fővel - 0,6 százalékkal - több az egy évvel korábbinál, de 370 ezres - 0,8 százalékos - csökkenés a járvány előtti utolsó negyedévhez, 2019 végéhez képest.