Központilag, az egészségügyi minisztérium mindössze 383 lélegeztetőgépet vett a 11,1 millió euróért, ennek a túlnyomó többségét is - 300-at - a szlovák gyártótól, a Chirana Medicaltól. A fennmaradó 83 készüléket három másik cégtől szerezte be, a Chiranával összevethető, de annál valamivel alacsonyabb áron - kezdi összefoglalóját a Parameter.sk a szlovákiai állami lélegeztetőgép-vásárlásokról.

Az országnak a legutolsó adatok szerint 5,48 millió lakosa van, kicsit több mint fele annyian lakják, mint Magyarországot, ahol a kormány nem kétszer több, hanem 41,75-szer annyi lélegeztetőt vásárolt. Ráadásul a szlovák ár átváltva 3,99 milliárd forintra jön ki, vagyis 75-ször annyit költött a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a berendezésekre.

A szlovák egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint jelenleg 2000 lélegeztető- illetve légzéssegítő géppel felszerelt ágy áll a rendelkezésre az ország kórházaiban. "A Covid-19 fertőzésben szenvedő betegek lélegeztetőgépes kezelése biztosított, figyelembe véve a kórházak személyi kapacitásait is" - írta a Paraméter kérdéseire az egészségügyi minisztérium.  A járvány csúcspontján sem voltak többen lélegeztetőgépen mint  80 fő, vagyis a már meglévő állománnyal együtt összesen 2000 berendezésük van, ami szerintük kellő túlbiztosítás, ha a járvány berobbanna.

A beszerzések érdekessége, hogy a gépek átlagosan 30,5 ezer euróba, 10,97 millió forintba kerültek, ami közel fele akkora, mint a hazai vásárlás: a Magyarországra érkezett gépek átlagára 57 106 euró volt (jelenlegi árfolyamon 20,1 millió forint).

Szinét furcsa, hogy egy szlovák cégtől a magyar kormány is vásárolt (ahogy az a 444 adatigényléséből kiderül): a pozsonyi ProFound sro. viszont a szlovák kormánnyal nem tudott üzletelni, de hozzánk 24,8 millió forintos átlagáron szállítottak kínai eszközöket, összesen 1114 darabot. A társaságot júliusban egy wyomingi offshore-cégre írták át.

A magyar beszerzések körül sok más furcsaság is van:

  • Szlovéniában feleannyit fizetett volna az Orbán Viktorral szövetséges Janez Jansa vezette kormány a lélegeztetőgépekért, de kiderült, hogy irányított a beszerzés, az eszközök nem jók a koronavírusos betegek ellátására, ami nem zavarta a magyar kormányt és az érintett Geneplanet cégtől 220 berendezést vásárolt az eredeti ár kétszereséért.
  • A legnagyobb tételben egy magyar cég szállított berendezéseket, amely tulajdonosi köre épp a beszerzések megkötésekor változott, valamint több szálon kötődik Rahói Zsuzsanna kormányfői tanácsadóhoz is.
  • Eredetileg a kormány úgy számolt, hogy 8 ezer berendezés a legrosszabb járványhelyzetben is elég kell legyen, ehhez képest 16 ezret vásároltak, jó részét ráadásul már akkor, amikor a járvány első hulláma lecsengett.