Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Egyesült Államok várható teljesítményével átveheti a G7-ek körében a vezetést, míg az eurózóna egyre jobban lemaradhat az USA, Kanada és Japán mögött - foglalta össze a szervezet gazdasági előrejelzését Pier Carlo Padoan, az OECD vezető közgazdásza, hangsúlyozva, hogy az összkép a növekvő különbségek ellenére is bíztató, a kilátások pedig a korábbinál kedvezőbbek. Az OECD GDP-előrejelzését itt olvashatja.


A fejlett gazdaságokat elsősorban a feltörekvő piaci országok gyors fellendülése miatt élénkülő kereskedelem segíti. A feltörekvő és a fejlett gazdaságok közötti egyensúlytalanság a válság hatására ugyan jelentősen mérséklődött, ám a növekedési pályára állással újra előtérbe került, a korábbitól különböző erővonalak mentén - mutat rá Padoan, kiemelve a korábban szembetűnő kínai kereskedelmi többlet apadását.

Az OECD gazdasági helyzetértékelése szerint a bankrendszer stabilizálódik és a pénzpiaci kondíciók is gyors javulást mutatnak az OECD felmérése szerint, amely kiemeli, hogy ennek a folyamatnak hamarosan a reálgazdaságban is jelei lehetnek.

A válságra ösztönzéssel reagáló kormányzatoknak sikerült fokozniuk mind az ipari termelést, mind az üzleti bizalmat, ám félő volt, hogy a nyílt piacról való kivonulás során ez a tendencia megfordul. Az OECD vezető közgazdásza szerint a világgazdaság jelenlegi helyzete azonban már azt tükrözi, hogy a fellendülés fenntartható marad.

A munkanélküliség a rendelkezésre álló adatok szerint elérhette csúcsát az észak-amerikai térségben, itt tehát a közeljövőben már kedvezőbb számokkal szembesülhetünk, míg másutt, főként az eurórégióban, további elbocsátásokra kell készülni.