Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Toyota – mint Japán legnagyobb vállalata és a világ egyik legbefolyásosabb gyártója – a vezetői utódlásának kérdésköre egyre inkább izgatja a befektetőket. A bejelentés időzítése azonban meglepetést okozott – írja a Reuters. 

Tojoda AkioToyota autógyárat alapító Tojoda Szoicsiro unokája, és a cég vezetésében 2000 óta tölt be különböző pozíciókat. A nevéhez fűződik többek közt, hogy a Toyota visszatért a motorsport világába. 

Vezetési stílusát sok kritika érte, mert kissé gyámoltalan volt az innováció terén, bírálói szerint irányítása alatt a Toyota nem haladt kellő ütemben az elektromos járművek irányába. A távozó vezérigazgató inkább a hibridekben hitt, igaz a Prius modellel épp ők voltak műfaj úttörői. 

A csütörtöki lemondás váratlanul ért több befektetőt is, akik abban a hitben voltak, hogy a 66 éves Tojoda Akio megingathatatlan a pozíciójában.

Tojoda Aki saját elmondása szerint annak a régi generációnak a tagja, amely nagyon szereti az autókat, ugyanakkor hozzátette: a Toyotának a jövőben mobilitási szolgáltatóként kell boldogulnia, ehhez pedig szerinte nála sokkal jobban értenek a fiatalok.

Tojoda Akio április elsejével, a pénzügyi év végével válik meg összes operatív tisztségétől.

Tojoda Akio elnökként, vezérigazgatóként és ügyvezetőként 2013 óta állt a cégcsoport élén. Utódja az eddig a Lexust és a Gazoo Racinget irányító Szato Kodzsi lesz. 

A Toyotának több mint egy évtized után lesz ismét az alapító családon kívüli vezetője.

Tojoda Akio szerint egészen egyszerű ok miatt esett a választás az 53 éves Szato Kodzsira: szereti az autókat.

Szato Kodzsit előző év végén keresték meg azzal, hogy vegye át a japán autógyártó irányítását. Akkor éppen Thaiföldön jártak, hogy megünnepeljék a cég ottani működésének hatvanadik évfordulóját.

„Nem tudtam, hogyan válaszoljak” – emlékezett vissza Szato Kodzsi.

Azt hittem, vicc.

– nyilatkozta.

Az új vezérigazgató is régi motoros: 1992 óta tevékenykedik a vállalatnál, 2020 óta a Lexus és a Gazoo Racing elnöke, 2021-ben pedig kinevezték a Toyota első számú márkaügyi vezetőjének.

Az eddigi elnök-vezérigazgató, Tojoda Akio áprilistól már a Toyota igazgatótanácsának elnöke lesz. Az eddig ezt a posztot betöltő, a Prius atyjának is nevezett Ucsijamada Takesi továbbra is tagja marad a testületnek.