Kétszer annyi gázt szállíthat a Norvégiát és Lengyelországot Dánia érintésével összekötő Baltic Pipe gázvezeték, mint azt korábban tervezték - jelentették a dán és a lengyel hatóságok nem kis örömmel a Notes from Poland tudósítása szerint. A csövön norvég gáz érkezik részben a Balti-tenger fenekén Lengyelországba.

A Baltic Pipe kulcsfontosságú eleme annak a lengyel stratégiának, hogy teljesen megszabaduljanak az orosz gázszállításoktól. A csőben kezdetben évi két-három milliárd köbméter gáz érkezett volna a tervek szerint, amit 2023 elejétől emeltek volna a teljes, évi tízmilliárd köbméteres szállítási kapacitásra.

Az munkálatok azonban olyan jól haladtak, hogy Torben Brabo, a dán gázvezeték-üzemeltető vállalat, az Energinet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója örömmel jelentette be, hogy november végére el fogják érni a vezeték áteresztő képességének felső határát. E szerint az év utolsó két hónapjában teljesítik az éves 10 milliárdos szállítás időarányos részét.

Kétszer annyi jön

Ez az örömteli fejlemény teszi lehetővé, hogy Lengyelország ebből a forrásból kétszer annyi gázt importáljon idén, mint amennyire az eredeti terveknek megfelelően számított.

Ezt megelőzően az állami tulajdonú norvég Equinor energiavállalat bejelentette, hogy szerződést között a lengyel PGNiG energiaszolgáltatóval évi 2,4 milliárd köbméter földgáz szállításáról tíz éven át a Baltic Pipe-on keresztül. Ez a lengyel szükségletek 14 százalékát fedezi.

Ezzel a PGNiG lekötötte a vezeték kapacitásának túlnyomó részét, ugyanis gázkitermelési koncesszió alapján saját maga is bányászik földgázt Norvégiában, amelyből becslések szerint idén hárommilliárd, a következő években négymilliárd földgázt szállít hazájába.

A Baltic Pipe 900 kilométer hosszú, lefektetését 2020-ban kezdték, építési költsége 1,6 milliárd euró volt, amiből 250 milliót az EU finanszírozott.