Gzegorz Braun radikális jobboldali politikus, a koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek ismert támogatója 20 ezer zlotys (több mint másfél millió forint) pénzbüntetést kapott, mert megtagadta, hogy viselje az egészségügyi maszkot, a Szejmben – írta a Notes from Poland hírportál.

Elzbieta Witek házelnök azzal indokolta a Konfederacja párt képviselőjének szigorú megregulázását, hogy bár a politikus tisztában van a szabályokkal, folyamatosan fittyet hány rájuk.

Braun szerint viszont a viselkedése összhangban van a lengyel törvényekkel. Számítva a bírságra, már korábban crowdfunding kampányt indított, amivel 400 ezer złoty támogatást szerzett. A politikus és pártja egyaránt illegálisnak tartja a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat. A maszk hordását ahhoz a kötelezettséghez hasonlította, amikor a zsidóknak sárga csillagot kellett viselniük. Szerinte ez az első lépés a gettók kialakításához.

A szélsőjobboldali politikus, akiről az is köztudott, hogy elfogadja az antiszemita összeesküvés-elméleteket, szeptemberben azt mondta: azok, akik felelősek a mostanra kialakult járvány- és gazdasági helyzetért, háborús bűnösök. Adam Miedzielki egészségügyi miniszternek azt kiabálta be, hogy „Lógni fogsz!”.

Ezt követően Witek értesítette az ügyészséget és a legmagasabb bírságot szabta ki, amit parlamenti képviselőre ki lehet szabni: féléves fizetésnek megfelelő összeget kellett befizetnie a Szejm kasszájába. Az ezzel kapcsolatos crowfunding kampány is közel 400 ezer złotyit hozott neki.