"Nagy örömmel tájékoztathatom önöket, hogy megvan a többség" - mondta el Kaczynski az újságíróknak.

A PiS-ből június 25-én távozott három képviselő. A kormánykoalíciónak ennek nyomán 229 képviselője maradt a 460 fős alsóházban. A távozók azonban nem csatlakoztak a meglévő ellenzéki frakciókhoz, hanem saját csoportot alapítottak. Közölték: nem a "totális" ellenzék szerepére készülnek, érdemlegesen értékelik majd a szejm napirendjére kerülő törvénytervezeteket.

QP | Quality Placement

A többség elveszítése azért is minősült formálisnak, mert a PiS vezette frakció fontos szavazásokon számíthatott még egy kisebb ellenzéki tömörülés, a Kukiz'15 párt támogatására. Június közepén a kormánypárt egyes programpontok kölcsönös parlamenti támogatásáról szóló megállapodást kötött a Kukiz'15-tel.

Július elején Kaczynski már bejelentette a PiS egyik, tavaly ősszel a párton belüli ellentétek miatt kilépett tagjának visszatérését a kormánykoalíció frakciójába. A kormánykoalíció akkor már a mandátumok felét tudhatta magáénak. A szerdán visszatért újabb, immmár többséget biztosító képviselő pedig a június 25-én távozottak egyike. Mindkét "tékozló" honatya jelenleg a PiS-kormányt támogató Republikánus Párt tagja.

A Republikánus Párt nemrég az egyik kisebb kormánykoalíciós pártból, az Egyetértésből vált ki. A kormánykoalíció frakciója így jelenleg négy pártból áll: a PiS mellett hozzátartozik a Jaroslaw Gowin kormányfőhelyettes vezette Egyetértés és a Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter által irányított Szolidáris Lengyelország. A frakcióban ülnek a Republikánus Párt tagjai is, bár az utóbbi tömörüléssel a PiS még nem írt alá koalíciós szerződést.