Kétségtelen, hogy Lengyelországban az európai parlamenti választáson a jelenleg kormányon levő Jog és Igazságosság (PiS) győzött a több ellenzéki pártot összefogő Európai Koalícióval (KE) szemben, de nem nagy különbséggel - összegzik az eredményeket a helyi lapok fél szemmel az őszi parlamenti, illetve elnökválasztásokra figyelve.

A lengyeleknél egyéni szavazólapot is kaptak a választók, amelyen tájékoztató információt adhattak az indulók személyéről. Ezt a voksolást az egykori miniszterelnök, most kormányfő-helyettes, Beata Szydlo nyerte. Ő is az őszi szavazásokkal foglalkozott az EP-választás után, szerinte a KE veresége azt mutatja, hogy Donald Tusk volt miniszterelnöknek, az Európai Bizottság elnökének nem lenne esélye nyerni a decemberi elnökválasztáson, ha elindulna a PiS támogatását élvező, hatalmon lévő Andrzej Dudával szemben. (Erre egyébként sokan számítanak, bár Tusk még nem nyilatkozott.)

Kaczynski nem nyugodt

Hasonlóan a magyarországi szavazáshoz a fővárosban a lengyeleknél is többségben van az ellenzék. Varsóban ugyanis a szavazatok több mint 50 százalékát a KE kapta. A fővárosban 60 százalékos volt a részvétel, a legtöbben az elsősorban a diplomatanegyedéről (és persze a királyi palotájáról) ismert, jómódú Wilanówban szavaztak a koalícióra, ahol 61,34 százalékot ért el az ellenzék.

A PiS végül 23-at szerzett meg a lengyelek 56 elosztható képviselői helyéből, a KE 22-jével szemben. Nem véletlen, hogy Jaros³aw Kaczyñski, a kormánypárt elnöke, az ország tényleges vezetője a választások után azt mondta: a hatalom megtartásának kérdése Lengyelországban nem dőlt el. Szerinte az ellenzék aktív marad és keményen harcolni fog azért, hogy ősszel nyerjen. Ugyanakkor a Rzeczpospolitának nyilatkozó szakértők szerint a PiS-nek nincs szüksége az eddigieken kívül további osztogatásra ahhoz, hogy megtartsa a hatalmat.

Összehasonlítás

Az onet.pl cikke szerint, ha az ellenzék nagy része nem koalícióban indult volna a kormánypárttal szemben, akkor a magyarországihoz hasonló eredmény született volna Lengyelországban is. A szétaprózott kis pártok elcsíptek volna néhány mandátumot a PiS pedig gigantikus győzelmet aratott volna. A hírportál pikírt megjegyzése szerint jobb a lengyel helyzet, mint a magyar hiszen a kétpártrendszer nagyobb választási lehetőséget kínál, mint az egypártrendszer.