Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A külföldi vendégmunkások érkezése Lengyelországba toleránsabb tette a társadalmat a bevándorlókkal szemben - idézte a CBOS közvélemény-kutató intézet adatait a Rzeczpospolita. Ma a lengyelek 62 százaléka elfogadja a jelenlétüket az országban, azaz úgy vélik, hogy helyénvaló megengedni a külföldieknek, hogy munkát vállaljanak Lengyelországban.

Az évtized elején még csak a megkérdezett 50 százaléka volt ezen a véleményen, miközben az emberek 14 százaléka egyenesen megtiltotta volna ezt a fajta munkavállalást. Az évtized közepére, azaz 2016 az utóbbi mutató 10 százalékra csökkent, majd 2019-ben már csupán a lakosság négy százaléka volt egyértelműen elutasító a vendégmunkásokkal szemben.

Ugyanakkor fokozatosan nőtt az elfogadottságuk: 2016-ban 55 százalék volt azok aránya, akiknek nem volt kifogásuk a külföldiek munkavállalása ellen, majd ez emelkedett 2019-re 62 százalékra. A legnagyobb városokban ez a toleranciamutató még a 75 százalékot is eléri.

Köztük élnek

A vizsgálatból ki kiderül, hogy a lengyelek csaknem fele (46 százalékuk) találkozott már munkahelyén olyan helyzettel, amikor cégük a felajánlott fizetésért nem talált hazai dolgozót. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy minden ötödik lengyel naponta találkozik külföldi alkalmazottal. Nem sokkal kevesebbnek vannak azok, akik hetente néhányszor futnak bele vendégmunkásba. A felmérés válaszadóinak csak 17 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán nem érintkezik külföldi dolgozókkal.

Egyértelműen nő azon lengyelek száma is, akiknek van ismerőse az országában dolgozó külföldi alkalmazottak között. Arányuk a teljes lakossághoz viszonyítva három év alatt 33 százalékról 40 százalékra emelkedett. A változás fő oka, hogy Ukrajnából nagyon sokan érkeztek dolgozni Lengyelországba: számuk becslések szerint 1,5-2 millió között van.