Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az első fordulót két hete még Ingrida Simonyte korábbi pénzügyminiszter nyerte Litvániában, aki akkor 31,31 százalékkal végzett az első helyen. Gitan Nauseda, a helyi jegybank korábbi szakértője pedig 30,94 százalékkal jutott be mögötte a második fordulóba megelőzve ezzel a másik hét jelöltet, aki a posztért indult. Azzal, hogy a második fordulóban már csak kettejük közül lehetett választani, az már biztos volt, hogy az EU és a NATO mellett elkötelezett, Oroszországgal szemben távolságtartó államfője lesz a balti országnak.

Végül a második fordulóban Nauseda úgy szerzett 74 százalékot, hogy az utolsó mérések szerint is hátrányban volt ellenfelével szemben. Simonyte végül 44 százalékot kapott. A korábbi jegybankár programjában jóléti államot és vidéken élők ügyének felkarolását ígérte és ezzel nyert is. Dacára annak, hogy Litvániában az elnököt öt évre választják meg, ő felügyeli a kül- és biztonságpolitikát, de a gazdasági folyamatokra közvetlen ráhatása nincs.

Dalia Grybauskaité jelenlegi elnök már két cikluson, 10 éven át állt Litvánia élén, többet nem enged az alkotmány - írja az Euronews.

Az EP-választáson 11 képviselői mandátum sorsa dőlt el ezzel egyszerre. Éjjel 1-kor még nem volt hivatalos adat a végeredményről.