A BelTA beszámolója szerint az elnök az ország függetlenségi napjának (július 3.) alkalmából tartott gyűlésen arról számolt be, hogy olyan csoportosulásokat azonosítottak, amelyek puccsot akartak elkövetni Fehéroroszországban - írja az MTI híre alapján az atv.hu.

"Hatalmas mennyiségű fegyver érkezik Ukrajnából Fehéroroszországba. Ezért utasítottam a határőrséget, hogy teljes mértékben zárják le az Ukrajnával közös határt" - mondta a fehérorosz elnök.

Lukasenka szerint a hatóságok által felfedezett alvó terrorsejtek - úgynevezett önvédelmi egységek - megpróbálták tönkretenni az orosz haditengerészet kommunikációs központját a fehéroroszországi Vilejka városában. Az elnök szerint az akcióhoz Ukrajnából hoztak be különböző eszközöket, köztük hőkamerákat. Lukasenka tájékoztatása szerint az akcióban részt vevő összes embert két napon belül letartóztatták.

Az elnök közölte, hogy az esetet megvitatta Vlagyimir Putyin orosz elnökkel legutóbbi telefonbeszélgetésük során.

Az orosz haditengerészet 43-as számú kommunikációs központja 1964 januárja óta működik a minszki területen, és a haditengerészet főparancsnoksága, valamint azok között a nukleáris meghajtású tengeralattjárók közötti kommunikációt biztosítja, amelyek az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceánon teljesítenek szolgálatot.

Lukasenka szerint az alvó terrorsejtek olyan nyugati országokkal állnak kapcsolatban, mint Németország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Litvánia, valamint Ukrajna.

A Fehéroroszország és Nyugat közötti feszültséget kiélezte, hogy a fehérorosz hatóságok május végén leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát, amelyen Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságíró-aktivista és orosz barátnője is utazott, akiket őrizetbe vettek. Az eset miatt az Európai Unió és az Egyesült Államok szankciókat vetett ki Fehéroroszországra, és azt ajánlották légitársaságaiknak, hogy kerüljék el a fehérorosz légteret. Az európai uniós tagállamokhoz hasonlóan Ukrajna is légtértilalmi intézkedéseket foganatosított Fehéroroszországgal szemben. Az őrizetbe vétel nemzetközi felháborodást váltott ki, és újabb szankciókat jelentettek be miatta Fehéroroszország ellen.