Nukleáris reneszánszot ígér Macron, de tapossa a féket

Emmanuel Macron francia elnök megkezdte a választási kampányát - írta Liz Alderman, a The New York Times párizsi gazdasági tudósítója azután, hogy a francia elnök Belfortban bejelentette, hogyan lassítaná az ország a Föld felmelegedését, és egyszersmind csökkentené a külföldi energiától való függését. Azt már legalább a tavaly novemberi, Párizsban tartott Nukleáris Világkiállítás óta tudni lehet, hogy miként az elődei, ő sem tud, mer vagy akar lemondani a francia nagysággal összenőtt atomenergia legedáriumról.

Csupán az volt a kérdés, hogy ennek bármilyen konkrétumával mikor áll ki ország-világ elé. Végül az áprilisi elnökválasztási kampány nyitányaként is értelmezhető múlt csütörtöki nagybeszéd erre megfelelő alkalomnak tűnt a számára. Az elhangzottak alapján 2050-ig akár 14 kisebb-nagyobb, de mindenképpen új generációs reaktor megépítésére is sor kerülhet Franciaországban. „Amire az országunknak szüksége van, az a francia nukleáris ipar újjászületése”  – mondta Macron, hozzátéve, hogy „eljött az ideje a nukleáris reneszánsznak”. Az is jól csenghetett a 200 ezer iparági foglalkoztatott számára, hogy „meg kell erősíteni az ország pozícióját Európa legnagyobb atomenergia termelőjeként".

A beszéd, melyről másnap előkelő helyen számolt be nem csak Európában, de az egész világon a sajtó, elsősorban a franciáknak szólt. Az ő olvasatukban - ahogyan arról a France24 beszámolt - az elnök egy hatalmas atomerőmű-program támogatását jelentette be, amely az ország energiapolitikai és egyben atomipari jövőjét vázolta fel. Az ambíciókat illetően a lap kész tényként közölte, hogy az új erőműveket az EDF építheti majd fel, és mindez így biztosítéka lesz annak a francia gazdaságnak, amelyben “az alacsony költségű atomenergia az 1970-es évek óta az egyik támasza”.

Talán az sem teljesen véletlen, hogy az AFP francia hírügynökségnek egy Macron-közeli forrás éppen az elnöki beszéd előtt kotyogta ki, hogy az atomerőművek építése az elnök szerint környezetbarát technológia - már abban az értelemben, hogy “lehetővé teszi számunkra a szén-dioxid-mentes villamosenergia előállítását, segíti az energiafüggetlenségünk elérését és nagyon versenyképes árú villamos energiát termelhetünk vele”. Valójában ez ugyanaz a három tétel, amire hivatkozva a francia kormány keményen lobbizott az európai uniós energetikai felülvizsgálat során, és amivel - főként a németeket megfricskázva - az Európai Bizottságban aktuálisan el tudták érni, hogy az atomenergia támogatható, kvázi zöld energiaforrásként felcímkézését napirendre tűzzék.

Mennyire biztos a siker?

A jelentős mértékű figyelemfelkeltésen túl azonban érdemes odafigyelni arra a két további megjegyzésre is, amit az eseményhez a France24 fűzött. Egyrészt, hogy a belforti beszédben elhangzottak az áprilisi elnökválasztás eredményétől nagyban függnek, mivel az, hogy Macron nukleáris nagyságról előadott víziójából lehet-e bármi, a regnáló elnök választási riválisaitól is függ. Az elemzés szerint, ha legyőzik őt, valószínűleg felülvizsgálják és módosítják javaslatait. 

A másik tétel nem spekulatív, a lap szerint a bejelentett atomerőművi projektcsomag arra szolgál, hogy megpróbálják valahogy a víz fölé emelni a fejét, és levegőhöz juttatni a súlyosan eladósodott EDF-et. Az állami energiaóriás ráadásul éppen a macroni jövőképben alaptételnek számító, új generációs EPR2 reaktorok építésével küzd, és miközben e technológia lenne hivatott megmenteni a hazát, annak az eddigi történetét a gazdasági, technológiai és beruházási katasztrófák évkönyveinek lapjaira írják.

A januárban újabb csúszást és drágulást bejelentő Flamanville-i, belföldi projektekre is igaz ez, mely több mint 12 év csúszásban van, és az eredetileg számolt 3 milliárd eurós építési költség helyett már biztosan legalább 12 milliárdba kerül majd. Hasonlóan alakul a már 23 milliárd fontos költségnél és új céldátumnál járó, az Egyesült Királyságban épülő Hinkley Point C építkezése is, és ugyanez a finnországi kaland konklúziója is: a lassan tényleg elkészülő Olkiluoto 3 építőinek vállát is: a tervezett több mint triplájába fáj a projekt pénzügyileg, és már 13 éve működnie kellene a reaktornak.

És akkor ebből a típusból kellene még építeni csak Franciaország számára hatot. 

Milyen nagyság? Melyik?

Hat új nagy atomreaktor a francia mintaerőmű méretét (1600 MW) alapul véve 9,6 GW új termelőpotenciált jelentene. Ehhez további a 7-8 mini, moduláris erőművet (SMR) is hozzászámolva ki is jön a macroni új francia atomarzenál teljes mérete (mivel az SMR-ek definíció szerint egyenként max. 300 MW teljesítményre lesznek képesek): úgy 12 GW.

Azon kár élcelődni, hogy ez a méret hogyan viszonyul a meglévő 56 blokkból névlegesen kinyerhető több mint 62 GW teljesítményéhez; hogy miként a Kínában aktuálisan már építés alatt álló 17 termelőnek szánt (+1 kísérleti) nukleáris blokk mérethez, vagy hogy ugyan milyen hatalmi kontinuitást és dominanciát jelent a 6+8 blokk, ha a lengyelek is hat nagy és sok kicsi reaktort álmodnak maguknak, vagy ha a Franciaországhoz mérten aprócska Hollandia is két nagyot. Ennél sokkal szembetűnőbb összevetni valót jelent az, hogy miről beszélt még Macron - és abból (az atomenergia iparra nézve is) mi az, ami következik.

Nem az a meglepő, hogy a kampányoló francia elnök szavaiból teljesen más hangsúlyt hallott ki a tengeri szélenergiás portál, az Offshore Wind Business, mert a beszédnek tényleg lényeges tételeként hangzott el az, hogy az eleddig szinte teljesen negligált francia tengeri szélenergia szektorból 2050-re az ország egyik meghatározó szektora válik. [Jelenleg egyetlen offshore turbina működik a francia vizeken: a 2017-ben átadott Floatgen, amit afféle pilotként, tesztelésre használtak, de az ágazatot igazából eddig egyszerűen jegelték.] 

Az a meglepő inkább, hogy Macron nem csak azt jelentette be, hogy az évszázad közepére építeni kell 50 szélerőműparkot, vagyis mintegy 40 GW új termelőkapacitást, hanem azt is, hogy az elsőt, Saint-Nazaire-nél, mindjárt az idén át szeretné adni. Majd felsorolta, hogy Le Havre, Saint-Nazaire és Cherbourg gyárakat és vele egy új iparágat is épít az országnak, s hogy csak az úszó szélenergia platformok fejlesztésére máris 1 milliárd eurót biztosítanak. Ez máris több konkrét információ, mint ami az atomreneszánszról elhangzott.

A francia tengeri szélerőmű potenciál felépítése kedvezőbb helyzetben van, mivel nem teljesen a nulláról kell indulnia. Két éve konkretizálódik az a pályázatsorozat, amely a 2028-ig megépítendő 8,75 GW offshore szélerőmű potenciál kiépítését célozza, és mint az OffshoreWind.biz írja: kilenc projekt megvalósítása már folyamatban is van; igaz, a tényleges építkezések még nem kezdődtek el. Macron beszédéből ezügyben a gyorsítási szándék lehet igazán árulkodó. Mert miközben olyan kis építkezések előkészítése zajlik, mint a Bretagne déli partjainál az EDF által építendő, legfeljebb 270 MW teljesítményű tengeri szélerőművé, a most frissített tervek a következő bő öt évre már 12,4 GW elérését célozzák meg. Onnan már nem olyan eszméletlen nagy ugrás 2028-2050 között a 40-hez hiányzó mennyiségeket összeállítani.

A szélnél is többet ígért Macron a napelemes rendszerek méretét illetően: 2030-ra 100 GW hálózatra kapcsolását magyarázta a hallgatóságnak. Ez óriási méretnek számít még akkor is, ha jelenleg a világ legnagyobb fotovoltaikus termelőerejével (mintegy 300 GW-tal) dolgozó Kínában 2019-ben és 2020-ban is több mint 50 GW növekedést sikerült lemenedzselni. Franciaország azonban a napelemes erőművek építési versenyében nem csak a világban, de Európában is jelentősen lemaradt. Igaz, a helyzet javuló tendenciát mutat; legalábbis az Ökológiai Átmenet Minisztériumának legutóbb közzétett, 2021 Q3 eredményei szerint az ország már átlépte a 15 GW-os határt, és tavaly három negyedév alatt már több mint 2000 MW új napelemes rendszert kapcsolt a hálózatra. Ez utóbbi majdnem a háromszorosa az egy évvel korábbi értéknek. 

Macron ígérete azonban az, hogy Franciaország a tízszeresére növeli a napenergia-kapacitását, és tömegesen építik majd a rendszerbe a zöldenergiás termelőerőket "mert ez az egyetlen módja annak, hogy kielégítsük azonnali villamosenergia-szükségletünket" - mondta a francia elnök. Ehhez, a gyakorlatilag végtelen sok beruházói pénz megnyerését kívánó helyzethez sok mindent kell a szabályozói, engedélyezői, beruházói, hálózati rendszeren is változtatni. Ráadásul mindent nagyon rövid időn belül meg kellene lépni, mert annyi biztosan nem lesz elegendő, ha a kormány ezt a feladatot is - ahogyan eddig a szeles projektek ügyét is - elsősorban az EDF-re tolja rá.  

Nem mindegy, hol, kinek mondta

Az atomreneszánsz meghirdetésére azonban érdemes egy tényező miatt még egyszer visszatérni. Macron mondandójába bele kell kalkulálni, hogy az elhangzott ígéretek nem voltak helyfüggetlenek, mert a politikus ott hízelgett és duruzsolt a francia nukleáris iparnak, ahol az a leginkább értőbb fülekre talált: Belfortban, az egykori Alstrom nukleáris ipari bezzeg-cég egyik fellegvárában.

Arról szó sem volt, hogy a hat új reaktort hol építenék, vagy hogy honnan is lenne mindehhez a francia kormánynak - a Macron által bemondott - 50 milliárd eurója. Arról viszont igen, hogy a pénzt akár már 2028-tól költeni kellene - és ez igen jól visszhangzott Belfortban. A kelet-franciaországi iparvárosban gyártják az egyik kulcsfontosságú egységet, az atomerőművekben használható turbinákat. Ha pedig épülne hat erőmű, akkor abba a turbinákat - de legalábbis egy részét - biztosan itt építenék meg. 

Az elhangzó szép ígéreteknek az külön érdekessége, hogy amikor a belforti gyárat 2015-ben eladták a General Electricnek, az emiatt élesen bírált akkori kormány gazdasági miniszterét éppen Emanuel Macronnak hívták. Ezt feledtetni akarván vagy sem, de a regnáló elnök nem üres kézzel érkezett Belfortba: Macron látogatásának beharangozójaként az EDF megegyezett a GE-vel a turbinagyártó egység visszavásárlásáról. A 175 millió eurós üzletet a felek a France24 szerint párizsi kormányzati nyomásra ütötték nyélbe.

Macron, mint Trump

A múlt csütörtöki elnöki kampánybeszéd azonban más megközelítésben hasonló ahhoz az ígérgetéshez is,  amit az amerikai elnökválasztási kampányokban Donald Trump adott elő a szénbányászoknak és a széniparnak; Wyomingtól Arizónáig mindenhol hízelgett, ahol az energiaátmenet nagy veszteseit meg lehetett szólítani.

Intő jel lehet azonban Macronnak, hogy a Trump Digs Coal a kampányok szavazatsikerei ellenére a tettek bukást hoztak mind Trump, mind a szénipar számára. Mert bár ebben a dimenzióban akár sikerként is elkönyvelhető volt, hogy az Egyesült Államok kilépett a globális klímaegyezményből - ahogyan az is, hogy a Trumpot támogató olyan üzletemberek, mint Robert Murray (aki 2019-es csődbe meneküléséig az ország legnagyobb szénbányászának számított), kaptak néhány év haladékot, de Trump nem mentette meg sem a rá szavazó szénbányászokat, sem a szénerőműveket.

A gazdasági racionalitásnak köszönhetően ez a puska visszafelé sült el, mert a maszatolásoknak végül nem csak az lett a vége, hogy az előző elnök utolsó munkanapján hozott bírósági döntéssel az egészet kukázták, hanem az is - ahogyan azt a The New York Times mérlegre tette - , hogy Trump elnöki ciklusa alatt az országban 75 erőműben összesen 145 széntüzelésű blokk állt le, és az USA elvesztette a széntermelő kapacitásának 15 százalékát.

Mindez Macron atomerőműves álomfestésével ha nem is egy az egyben, de máris párhuzamba állítható: a belforti beszédet megelőzően az EDF a 2022-re vonatkozó áramtermelési várakozásokat 330-360 TWh-ról 295-315 TWn-ra csökkentette, majd Macron beszéde után bejelentette azt is, hogy a 2023-ra vonatkozó termelési előrejelzését is mérsékli: az eredeti tervben szereplő 340-370 TWh-ról 300-330 TWh-ra vitték le a célszámokat.

- közölte lapunkkal Mycle Schneider. A Franciaországban élő, a világ nukleáris ipari évkönyvét (World Nuclear Industry Status Report, WNISR) évtizedek óta jegyző elemző ugyanakkor néhány friss adatra is felhívta a figyelmünket.

Az egyik jelenség tavaly év végén fordult elő; december 22-én Franciaországnak az összes szomszédos országból áramot kellett importálnia, mivel a belső termelés - benne a 70 százalékot meghaladó nukleáris arzenál - nem volt képes a francia fogyasztói igények ellátásra. Ekkor Franciaország többségében olyan országokból kapott segítséget, például Németországtól és Belgiumtól, ahol a nukleáris erőművek energetikai rendszerből való kivezetéséről már döntés született. Ez azt is jelzi, hogy már most sincs meg a francia nukleáris hegemónia, és tévessé vált az a hivatkozás is, hogy a francia atomerőművek biztosítják az európai áramhálózatok egyensúlyban tartását, ahogyan az sem igaz, hogy a német energiaátmenet problémáit is a francia atomerőművek kezelik.

A másik momentum 2022. január 14-éhez kötődik. Ekkor, azután, hogy, hogy az EDF kénytelen volt bejelenteni az idei termelési célszámok csökkentését, a kormány arra kötelezte az állami energiamogult, hogy még további 20 TWh árammennyiséget tegyen fix áron a piacra az áremelkedés mérséklésére. "Az lehet, hogy közeleg az elnökválasztás, és ennek így generálódhat majd politikai hozadéka" - közölte a francia szakember, de a döntés közvetlen hatása az volt, hogy a piac az EDF részvényein verte el a port.

A cégpapír árfolyama a tőzsdén pillanatok alatt 23 százalékot zuhant - és azóta is alig tért magához.

Ennek lett a következménye az is, hogy a Fitch január 17-én azonnal leminősítette a céget, az S&P és a Moody’s pedig vizsgálja ennek lehetőségét. A francia állami energiaóriás pénteken (február 18.) közli a 2021-es év eredményeit, és elemzők szerint nincs sok jele a bizakodásnak.

"Miközben ezt leírom, az EDF a névlegesen 62 GW-os névleges teljesítményéből 43,5 GW körüli szintre csökkent a rendelkezésre álló nukleáris kapacitása, mivel 18 GW egyszerűen nem termel, nem működik" - magyarázta lapunknak Mycle Schneider.