Emmanuel Macron világossá tette, hogy ellenzi az úgynevezett Spitzenkandidat-rendszert, nevezetesen azt, hogy az EU-tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács az Európai Parlament pártcsaládjainak csúcsjelöltjei közül válassza meg az Európai Bizottság új elnökét - foglalta össze a Financial Times az unió vezetőinek nagyszebeni csúcstalálkozójára érkező francia elnök nyilatkozatát. Ezzel utat nyitott az előtt, hogy a május végi európai parlamenti (EP)-választásokat követően kemény vita kezdődjön az új bizottsági elnök megválasztásáról.

Macron azzal indított, hogy leszögezte: nem tartja jó megközelítésnek, hogy a pártcsaládok akarják eldönteni, ki legyen Jean-Claude Juncker utóda. Már korábban világossá tette - emlékeztetett rá -, hogy ez a módszer nem illeszkedik az EP-választások jelenlegi módszeréhez, ugyanis ezen az uniós polgárok nem páneurópai pártokra szavaznak, hanem nemzeti pártokra. Következésképpen ezen keresztül a pártcsaládokban legnagyobb súllyal rendelkező nemzeti pártok érvényesíthetik befolyásukat a jelölt kiválasztásakor.

A francia elnök kiállása igen kínos az Európai Parlament vezetőinek és a Spitzenkandidat-rendszer más híveinek - köztük Angela Merkel német kancellárnak, aki támogatja ezt a megoldást -, főként azt követően, hogy ezen az úton járva választották meg 2014-ben az Európai Néppárt (EPP) jelöltjeként Junckert. Ugyanakkor Macron sok támogatóra számíthat az európai vezetők között, mert sokan ellenzik az akkori módszer újbóli alkalmazását.

Ez utóbbit támasztja alá, hogy az EPP-n - amely Manfred Webert, a pártcsalád EP-frakcióvezetőjét - és az S&D szocialista pártcsaládon kívül - amely Frans Timmermanst, az Európai Bizottság alelnökét - támogatja, más pártcsalád nem törte magát, hogy nagy hírverést csapjon saját Spitzenkandidat-jelöltje mellett. Macronon túl jellemzően olyan politikusok fúrják a rendszert, akik nem tartoznak a nagy pártcsaládokhoz, úgy látják ugyanis, hogy az esélytelenné teszi a kisebb politikai erők jelöltjeinek győzelmét.

Merkel egyébként nyilvánosan támogatásáról biztosította Webert, ám az nem világos, mennyire szánta el magát arra, hogy harcoljon a megválasztásáért.