Egyelőre annyi vehető biztosra, hogy David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szerdán 17 órára sajtótájékoztatót hívott össze. A sajtó a szokatlan bejelentés mögött azt vélelmezi, hogy az Egyesült Államok új intézkedéseket tervezhet a magyar kormány megregulázására, sőt akár drasztikus lépésekről, netán a 2014-es hasonló kitiltásokról is szó lehet.

A Bloomberg azt írja, hogy a szankcionált személyek között valószínűleg

egy európai uniós és NATO-államban működő bank tisztviselői is lesznek.

A lapnak – a téma érzékenysége miatt – név nélkül nyilatkozó forrás nem kívánt részletekkel szolgálni, ahogy a Fehér Ház sem kommentálta a lap értesüléseit.

A cikkben is csak általánosságban tesznek említést az érintett személyekről, az is csupán a címből derül ki, hogy az ügynek magyar vonatkozásai is vannak. 

 

 

 

A Magyar Hang már névsort is közölt

A lap szerint az amerikai szankciókkal sújtott személyek listájára a gyakran „orosz kémbanknak” nevezett Nemzetközi Beruházási Bank három vezetője és maga az intézmény is felkerült: személy szerint

  • Nyikolaj Koszov, az intézmény elnöke,
  • Laszlóczki Imre magyar alelnök és
  • Georgij Potapov, az intézmény kormányzótanácsának elnökhelyettese

Azt is írják, hogy eddig a listán két személy és egy cég szerepelt: a nálunk bujkáló volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki és annak cége, az I.C.I.C Kft, valamint Jevgenyija Szergejevna Tyurikova. Utóbbiról egy ukrán oldalon a következőt találták: „a személy olyan cselekményeket támogat, amelyek valós vagy potenciális veszélyt jelentenek Ukrajna nemzeti érdekeire, nemzetbiztonságára, szuverenitására és területi integritására, elősegítik a terrorista tevékenységeket és sértik az emberi és polgári jogokat és szabadságokat, a társadalom és az állam érdekeit. Területfoglaláshoz, kisajátításhoz, tulajdonjogok korlátozásához, vagyoni veszteségek okozásához, a fenntartható gazdasági fejlődés és az ukrán állampolgárok jogainak és szabadságainak teljes körű gyakorlása előtt álló akadályok megteremtéséhez vezetnek.”

A Bloombergnek magyar nagykövetség úgy nyilatkozott, hogy „nem tudnak szankciókkal kapcsolatos információkat megosztani, és nincs arra utaló jel, hogy a sajtótájékoztató összefüggésben lenne a szankciókról szóló amerikai tanácskozásokkal”.

A magyar kormány megregulázására készülhet a Biden-adminisztráció

Számos jel arra mutat, hogy nagyon komoly feszültség van a magyar kormány és a Fehér Ház között. Egy olyan lépés megtételéhez kért az amerikai nagykövet egyöntetű politikai támogatást, amitől Washingtonban fordulatot remélnek. Azonban lehet, hogy mégsem kerül akkora „prés” alá a magyar kormány, mint azt elsőre gondolnánk. Bővebben>>>
A cikk emlékeztet rá, hogy a Egyesült Államok korábban is szankcionált már magánszemélyeket uniós országokban, így Magyarországon is. Legutóbb 2014-ben próbáltak nyomást gyakorolni a magyar kormányra, amikor az Obama-adminisztráció korrupció gyanúja miatt több magyar tisztviselőnek, köztük a NAV akkori vezetőjének, Vida Ildikónak is megtiltotta a belépést az Egyesült Államok területére . 

Arról is írnak, hogy Orbán Viktor és kormánya mostanában gyakran keveredik konfrontációba az Egyesült Államokkal és más NATO-szövetségesekkel: a kiváltó ok pedig most leginkább Oroszország ukrajnai háborúja. Szerintük az is önmagáért beszél, hogy a magyar kormány nem kapott meghívást arra a „Csúcstalálkozó a demokráciáért” néven futó nemzetközi virtuális konferenciára, amely Joe Biden amerikai elnök, valamint több állam- és kormányfő részvételével zajlott a közelmúltban. 

Joe Biden a konferencia nyitónapján
Joe Biden a konferencia nyitónapján
Kép: Reuters

Emlékeztetnek rá, hogy a magyar kormány rendre visszautasítja azokat a felhívásokat is, amelyek Ukrajna fegyverellátását szorgalmazza, miközben lobbizik az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók ellen. Azt is megemlítik a cikkben, hogy Magyarország Törökországgal együtt megtagadta Svédország NATO-csatlakozási szándékának ratifikálását, mondván a svédek módszeresen bírálják Orbán Viktort és kormányát a jogállamiságról folytatott uniós vitában.

Nem feledkeztek meg Szijjártó Péter minapi moszkvai útjáról sem: a magyar külgazdasági és külügyminiszter a héten Moszkvába látogatott, hogy bizonyos energiaügyleteket kössön, miközben az ország uniós szövetségesei éppen azon dolgoznak, hogy csökkentsék az orosz olaj- és gázfüggőségüket.

Kiderült, miért sietett Szijjártó Péter Moszkvába

Megállapodások születtek Magyarország zavartalan és folyamatos földgáz- és kőolajellátása érdekében - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte semmi garancia nincs rá, hogy a következő tél is ilyen enyhe lesz. Bővebben>>>