Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A találkozó után Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: célul tűzték egy közös magyar-kínai egyetem megalapítását, amely kínai részről a Kínai Társadalomtudományi Akadémiára, magyar részről pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre alapul majd. Az erről szóló megállapodást a kínai házelnök május végi magyarországi látogatása során írják alá.

A logisztikai együttműködés fejlesztéséről is tárgyalt a két külügyminiszter, ennek része, hogy elkezdik előkészíteni a Budapestet Kolozsváron keresztül Bukaresttel összekötő gyorsvasútprojektet, amelyet a magyar és a román kormány együttműködésére alapozva kínai pénzügyi és technikai segítségnyújtással terveznek megvalósítani.

A terv harmadik pontja az építészeti együttműködésre vonatkozik annak érdekében - ismertette Szijjártó Péter -, hogy magyar építészirodák és -mérnökök lehetőséget kapjanak a kínai nemzeti urbanizációs terv végrehajtásában.

A vízügy területéről is szó volt, amellyel kapcsolatban célul tűzték, hogy magyar és kínai vállalatok közösen hajtsanak végre vízgazdálkodási fejlesztési projekteket Ázsiában és Afrikában - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A fejlesztési terv ötödik pontja a turizmus további fejlesztése: a turisztikai rekordadatokat követően újabb légi járatok elindításával tovább növelnék a turisztikai forgalmat a két ország között - mondta.

"Mindkét kormány elkötelezett a terv végrehajtása mellett, amely egy újabb dimenzióba tudja emelni a 2017-ben átfogó stratégiai partnerség szintjére léptetett kétoldalú kapcsolatokat" - fogalmazott Szijjártó Péter, aki azt is közölte, hogy a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójára történő megemlékezés céljából Vang Ji kínai külügyminiszter hivatalos látogatást tesz Budapesten az év második felében.