Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Magyarországról telefonáló hozzátartozók értesítették a római nagykövetséget, hogy két személy utazott a hajón. Mindketten épségben túlélték a hajószerencsétlenséget. Ezen kívül egy magyar utazásszervező iroda azt jelezte, hogy egy három fős család is a hajón utazott, ők is megmenekültek" - nyilatkozta az MTI-nek Érszegi Márk római megbízott konzul.

Hozzátette, hogy a római képviselet felvette a kapcsolatot az olasz hatóságokkal, Grosseto megye polgári védelmével, mely még nem közölt végleges utaslistát, nem ismert az összes utas nemzetisége, és még arról sincsenek adatok, hogy a vízből kimentett utasokat hol helyezték el. Dr. Rónaszéki Áron milánói konzul az MTI-nek elmondta, hogy a magyar család jelenleg Milánóban tartózkodik, és haza készül.

A legutolsó hatósági bejelentések szerint a Costa Concordia hajón több mint négyezer személy utazott, hetvennel többen, mint ahogy az az eredeti utaslistán szerepelt. Közöttük ötszáz német, közel háromszáz francia, százhetven spanyol.

A hajó este hétkor indult el a Rómától északra levő Civitavecchia kikötőjéből és Savona irányába tartott. Giglio szigetétől egy mérföldre futott zátonyra. Az utasok beszámolói szerint hatalmas ütést éreztek, nagy volt a zaj, megszakadt az áramszolgáltatás és kitört a pánik.

"Mintha a Titanicon lettünk volna" - idézték fel az utasok. Azt mesélték, hogy teljes volt a káosz: az utasok kiabáltak, elestek, sokan rosszul lettek. Mások a vízbe ugrottak, majd a leeresztett csónakok a vízben úszókra estek rá. Külföldi utasok arról számoltak be, hogy a pincérek és szakácsok mentették őket. Az utasok szerint a hajó legénysége nem szakszerűen kezelte az evakuálást.

A mentés még szombaton is folyik, a hatóságok nem zárják ki, hogy a hajóból reggelig kimentett hatvan emberen túl továbbiak rekedhettek a fedélzeten. Eddig három áldozatot találtak meg, s több mint ötven eltűntet keresnek a helyszínen dolgozó búvárok.

A hajótöröttek ellepték a közeli Giglio szigetét, ahol a helyi lakosok segítettek szállással, gyógyszerrel és élelemmel. Az éjszaka megnyitották a helyi székesegyházat és az egyébként zárva tartó szállodákat is. A Costa Crociere hajótársaság csak szombat kora délután adott ki közleményt, mely szerint a hajó rossz útvonalon haladt. A kapitányt a hatóságok kihallgatták. Az ügyészség emberölés vádjával indított vizsgálatot ismeretlenekkel szemben. Az ügyészség közleménye szerint meg kell állapítani, ki vezette a hajót és hol tartózkodott a kapitány.