Nettó 90,5 milliárd forintos ajánlattal a Strabag Építő Kft. nyerte el az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti 20 kilométeres befejező szakaszának építését - idézte a Világgazdaság az elektronikus közbeszerzési rendszerben olvasható dokumentumot. Bár az ajánlatok elbírálásáról szóló összegzésben a nyertesnél csak a Strabag neve szerepelt, egy későbbi bekezdésből kiderül, hogy az ajánlattételi határidő lejártakor a Duna Aszfalttal konzorciumban pályázott. Így az eljárás eredményként kötendő szerződés is a Strabag és a Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő közös ajánlattevőkkel köthető meg.

Az M6-os autó­pályának a horvát határig való meghosszabbításával ez az autópálya-építés be is fejeződik. A kormány évekkel ezelőtt nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kivitelezéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A beruházás révén a becslések szerint jóval gyorsabban lehet majd elérni a horvát tengerpart déli szakaszát.

Budapestről akár másfél órával és 150 kilométerrel is rövidebb lesz az ide vezető út, mint a bevett Letenye-Zágráb útirányon haladva. Ehhez persze meg kell épülnie Horvátországban az Eszék és Pélmonostor közötti 17,5 kilométeres autópályának is.