Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miközben Európa nyugtalanul figyeli Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimjének egyre autoritáriusabbá válását, és óvatos lépéseket tesz ellene, szigorú szemekkel kellene körülnéznie saját háza táján is. Magyarország, amely élvezi az EU kínálta alapjogokat és előnyöket, világossá tette, hogy Putyin Oroszországát vonzóbb politikai modellnek tartja, mint a Nyugat liberális demokráciáját - utal Orbán Viktor tusványosi beszédére heti tárcájában Harold Meyerson, a Washington Post publicistája.

Orbán a magyar emberek elé tárta azt a véleményét, amely szerint nem nyugatiak, nem liberális demokráciák, sőt még csak nem is demokráciák azok az országok, amelyek rendszere versenyképessé teheti országukat a világgazdaságban. Példaként Oroszországot, Kínát, Törökországot és Szingapúrt említette.

Van benne valami

Lehet, hogy a magyar kormányfő beszédének következtetései idegenül csengenek a nyugati hallgatók fülében, ám az érvei cseppet sem ismeretlenek. Hivatkozott a demokrácia bénázására, a szinte áthidalhatatlan politikai megosztottságra és a nagy gazdasági egyenlőtlenségekre az USA-ban. Az EU orra alá dörgölte, hogy a bevándorlók érdekeit saját polgárai elvárásai elé helyezi.

A balos, jobbos és centrista kritikákat átvéve rámutatott a politikai bénultságra és gazdasági zűrzavarra, ami sok nyugati országot jellemez. Konklúziója szerint  e társadalmak rossz működése az illeberális nacionalizmussal küzdhető le. Szavait alátámasztják 2010 óta hozott intézkedései a jog uralmának korlátozására vagy a független média letörésére.

Paranoiás nacionalizmusa legutóbb odavezetett, hogy rátámadt a norvég alap támogatását élvező civil szervezetekre. Akárcsak Putyin, ő is igényt tart az országa határain túl élő magyarok képviseletére. Mindezt határozottan keresztény ideológiával teszi, ami felveti a kérdést, hogy mi lesz a nem keresztény - például zsidó - magyarokkal.

Nem újdonság

Semmi különöset nem találhatunk Orbán érveiben, ha felidézzük, milyen következtetésre jutottak az európai és amerikai bal- és jobboldali politikusok az 1930-as években, az első nagy gazdasági válság idején. Nagyon sokan arról beszéltek, hogy az összeomlás bebizonyította a liberális demokráciák képtelenségét a nemzetek problémáinak megoldására. Ellenpéldaként szovjet Oroszországot és a Mussolini-féle Olaszországot hozták fel. Akárcsak 1929 után a 2008-as pénzügyi összeomlás nyomán is lábra kapott az autoritárius, nacionalista demagógia.

Ez mindkét időszakban arra alapult, hogy a nyugati országok többsége képtelen volt megoldani gazdasági bajait. A kivételnek a harmincas években az Egyesült Államok bizonyult a roosevelti New Deallel, amely állam beruházásokkal és a munkavállalók jogainak erősítésével térítette magához a gazdaságot és tolta el annak súlyát a tőkétől a munkavállalók felé.

Most is van kivétel

Manapság a nagy kivétel Németország, ahol a jogi környezet és a szokások megelőzték a pénzügyi szervezetek eluralkodását a gazdaságban, és munkavállalók beleszólása a cégek irányításába visszafogta az ipar kitelepülését. Ezek a jelenségek gyengítették meg vészesen a nyugati világot a pénzügyi válság kirobbanása előtt. Németországban eközben ellenállóbb és egyenlőbb társadalom épült.

A Nyugatnak ambiciózus, határozott politikai tettekre van szüksége, hogy saját lábukon megálló gazdaságokat teremtsen, növelje a béreket, ösztönözze a hazai befektetések és új egyensúlyt teremtsen a vállalatok vezetésében. Ezzel válaszolhat Putyin nyugati rajongóinak, Orbánon kívül az olyan ultranacionalista pártvezetőknek, mint a francia Marine Le Pen vagy a brit Nigel Farange, illetve az amerikai Tea Party politikusainak.

Sürgős teendő

Ezt megelőzően azonban Európának reagálnia kell egy közvetlenebb kihívásra. Orbán beszédében azt állította, hogy semmi ellenmondás nincs abban, ha egy állam illiberális alapokra épül és ezzel egyidejűleg tagja az Európai Uniónak. Az előbbi a magyar kormányfő eddigi tettei alapján azt jelenti, hogy elnyomják a független jogszolgáltatást és a civil társadalmat.

A demokratikus jogok meghatározása és gyakorlásuk lehetővé tétele azonban az Európai Unió létének előfeltétele. Ennek megfelelően ezeknek a normáknak és jogoknak a letörése nem tolerálható. Más szóval az az ország, ahol ezt történik, az mintegy kizárja magát ebből a közösségből - derül ki Meyerson érveléséből. Ha Európa nem tudja megvédeni a demokráciát saját határain belül, akkor végül is mi a célja valójában? - teszi fel a szónoki kérdést.