Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Manchester Arenában, Ariana Grande koncertjén elkövetett robbantásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget, a dzsihadista szervezet közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt.

A merénylet 22 halálos áldozattal és 59 sebesülttel járt, az áldozatok között gyerekek is vannak, Ariana Grande nem sérült meg. Sok gyereket a város hoteljeiben fogadtak be, ott várják, hogy szüleik értük menjenek.

A Sky News értesülései szerint a sérültek közül - akiket nyolc különböző kórházban látnak el - többeket még műtenek.A szülők a közösségi oldalakon tucatnyi fiatalt keresnek akik reggelig nem értek haza a koncertről - írja az Index.

A terrorcselekmény két és fél héttel a június 8-i parlamenti választások előtt történt, az Index szerint a Konzervatív Párt határozatlan időre felfüggesztette kampányát, amivel Jeremy Corbyn, a brit munkáspárti ellenzék vezetője is egyetért.

A rendőrség a Manchester Arena környékének elkerülésére kéri a lakosságot, a helyszínen nagy erőkkel vizsgálódnak, s a belvárost is lezárták. A hvg.hu úgy tudja, dél körül a manchesteri rendőrség letartóztatott egy 23 éves férfit a merénylettel összefüggésben Dél-Manchesterben.

A Manchester Arena alatt működik az észak-angliai nagyváros egyik főpályaudvara, a Manchester Victoria Station, ahol a robbantás után leállt a vasúti közlekedés, a pályaudvar valószínűleg egész kedden zárva is marad.

Késő délelőtt Manchesterben egy plázát, az Arndale Centre-t is kiürítették, amely mintegy 10 perc sétára van a Manchester Arenától.

Magyar áldozatokról továbbra sem tudni, a londoni magyar nagykövetség továbbra is várja a rendőrség hivatalos értesítését az ügyben, emellett jelezte, hogy az alábbi számokon lehet őket elérni. Magyarországról: 00442072013440, 00442072355218. Az Egyesült Királyságból: 02072013440, 02072355218.

Szintén a hvg.hu írta meg, hogy a Facbook az eset után azonnal bekapcsolta a személyes biztonságot ellenőrző funkciót, melyet eredetileg természeti katasztrófák esetére fejlesztettek ki, de szinte csak terrorcselekményeknél használják.