Nagyon nagy bajba kerülhet, akár hivatalának elvesztését is kockáztatja Donald Trump, az Egyesült államok elnöke, ha vállalja, hogy személyesen válaszol Robert Mueller különleges ügyész jogász csapatának kérdéseire - derül ki a Business Insider cikkéből. A bomba egyelőre csak ketyeg: a hírek arról szólnak, hogy Mueller teamja tárgyalásokat folytat Trump ügyvédeivel a meghallgatás lehetőségéről.

Az FBI-t több különböző pártállású elnök alatt is vezető Mueller arra kapott megbízást, hogy kiderítse az elnök 2016-os elnökválasztási kampánycsapatának orosz kapcsolatait, illetve azt, hogy Moszkva befolyásolta-e a szavazás végeredményét a későbbi győztes javára. Emellett hírek szerint arra is kíváncsikat, hogy Trump megpróbálta-e akadályozni az igazságszolgáltatást egy másik vizsgálat, az orosz kapcsolatot firtató FBI-vizsgálat korlátozásával.

Az utóbbi harap

Az utóbbi ügy lehet kritikus Trumpnak, mert ha ez a vád megáll vele szemben, akkor akár eljárást indíthatnak vele szemben azért, hogy elmozdítsák a hivatalából.

A New York Times az ügyhöz közel álló forrásból úgy értesült, hogy Mueller csapata James Comey FBI-igazgató 2017. tavaszi kirúgásával, illetve Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójával, Michael Flynn-nel kapcsolatban kérdezné az elnököt. A sajtó találgatásai szerint az előbbit azért menthette fel Trump, mert nem teljesítette az orosz kapcsolatokat firtató FBI-vizsgálat leállításával kapcsolatos kéréseit.

Lehetőségek

Az elnök jogászai állítólag most azt mérlegelik, hogyan reagáljanak arra, ha főnöküket felkérik a meghallgatásra. A legjobb lehetőségnek az látszik, ha Trump írásban felelne a feltett kérdésekre. Ez lehetővé tenné, hogy a szöveg minden szavát ezerszer mérlegre tegyék abból a szempontból, árthat-e vele magának a válaszadó vagy sem.

Trumpot ismerve "életveszélyesnek" tartják a szakértők azt a lehetőséget, hogy szóban feleljen Mueller jogászainak. Miután legendásan kiszámíthatatlan, nem tartja magát az előre megbeszélt szövegekhez és indulatait sem mindig képes fékezni, egy ilyen face-to-face beszélgetésen jó eséllyel kifecsegne valamit, ami terhelő lenne rá nézve. Más szóval kedvenc szokása, a halandzsázás most kifejezetten ártana neki.

Végül a harmadik lehetőség, hogy teljesen visszautasítja az együttműködést. Ezzel ugyan azt a látszatot keltené, hogy valami takargatnivalója van, de ezt a gyengeséget azzal kompenzálhatná, hogy kíméletlen támadássorozattal megkérdőjelezné a Mueller-vizsgálat legitimitását és elfogulatlanságát.

Spekulálnak

Trump ügyvédei ragaszkodhatnak az írásbeli válaszadáshoz vagy úgy láthatják, hogy egy meghallgatás jó reklám lenne a médiában. Az elnök hívei biztosan rajonganának érte. Emellett tarthatnak az elutasítás negatív visszhangjától is. Az elnök megteheti, hogy ügyvédei óvatosságra intő tanácsait figyelmen kívül hagyva szóban válaszol. Ami Mueller csapatát illeti, az valószínűleg nem óhajt lemondani a szemtől szembe találkozóról.

Szakértők szerint igen-igen veszélyes, ha valaki, aki az USA elnöki székében ül, úgy gondolja, semmi rejtegetnivalója nincs az igazságszolgáltatás és a nép előtt. Könnyen lehet, hogy Trump úgy dönt, hogy nincs igazában tisztában azzal mi forog kockán.

Abban is egyetértenek a megfigyelők, hogy az elnök meghallgatásának lehetősége arra utal, Mueller vizsgálata a végéhez közeledik. Az ügyészek szeretik a végére hagyni ügyeik legfontosabb szereplőinek meghallgatását, mert ilyenkor már rendelkeznek minden információval és bizonyítékkal, amivel szembesíthetik az illetőt. Ekkor van a legjobb esélyük arra, hogy feltegyék a legjobb kérdéseket.

A nyitókép forrása: Nicholas Kamm/AFP