Az ukrán erők elmondása szerint "utolsó csatájukra" készülnek Mariupolban. Az Ukrajna dél-keleti részén található kikötőváros a kezdetektől fontos célpont volt az orosz megszálló erők számára, és mostanra úgy tűnik beér az ostrom, mivel a maradék ukrán csapatoknak teljesen elfogytak a készleteik, jelenti a Guardian.

Az információt a városban kitartó 36. tengerészgyalogos dandár Facebook oldalán közölték, akik másfél hónapja igyekeznek megvédeni a stratégiailiag kiemelkedően fontos Mariupolt. Ugyan a várost már gyakorlatilag teljesen rommá lőtték és március végén kormányzója be is jelentette hogy elesett, az ukrán katonák folytatták a harcokat.

Orosz oldalról

A dandár megsemmisüléséről már három héttel ez előtt tudósított az orosz közszolgálati TASZSZ. Akkor a Donyecki Népköztársaság nyilatkozatai hivatkozva, azt írták a Mariupolt védő csapatok totális vereséget szenvedtek, hatan megadták magukat, négy tankot, két páncélozott harckocsit, és két Harris kommunikációs rendszert szereztek meg.

Több megkérdőjelezhető megbízhatóságú oroszbarát oldal, köztük a South Front is egy hete arról tudósított, hogy a dandár megmaradó 267 tagja megadta magát az orosz erőknek és hogy az ukránokkal szemben, ők jól bánnak az elfogott katonákkal.

Ezzel szemben a tengerészgyalogosok megosztása szerint ők végig mindent megtettek a város megvédéséért "ami csak lehetséges, de még azt is, ami lehetetlen" hétfőre azonban elfogyott a lőszerük, és mint írták így "néhányukra halál, a többiekre hadifogság vár."

Elkeseredett haláltusa

Ők arról számoltak be, hogy megmaradó embereik közel fele súlyosan sérült, de akinek még megvannak a végtagjai, az folytatni fogja a harcot. Jelenleg a harcok mindkét fél jelentése szerint a város kikötője köré csoportosulnak, ahová az oroszok fokozatosan kényszerítették vissza a 36. tengerészgyalogos dandárt.

Az alapvető gyalogság elmondásuk szerint teljesen megsemmisült az ostrom 47 napja alatt, akik továbbra is kitartanak és folytatják a közvetlen harcot azok a tüzérség emberei, légvédelmi ágyúkezelők, rádiósok, sofőrök, de még a dandár szakácsai és zenekara is fegyvert fogott mostanra.

A tengerészek úgy érzik magukra lettek hagyva, és semmilyen támogatást nem kapnak már az ukrán katonai vezetéstől. Bejegyzésükben elmondták, hogy senki sem akar már velük kommunikálni, mert mostanra egyszerűen leírták őket.

Földig rombolt város

Az szinte kétségtelen, hogy az invázió alatt Mariupolban mentek a leghevesebb harcok. A megszállás előtt 430 ezres lakosságú városból nagyon nehezen lehet mai napig embereket kimenekíteni, az előre egyeztetett humanitárius folyósokat az oroszok rendszeresen ágyúzzák, és a városban ragadt tízezrek víz, áram és élelemtartalékok nélkül próbálnak túlélni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a város mostanra megsemmisült. Az államfő hétfőn a dél-koreai parlament ülésére jelentkezett be, ahol további fegyverek kért amikkel szembe szállhatnak az orosz agresszióval, és megakadályozhatják a Mariupolhoz hasonló eseteket, derül ki a Sky News tudósításából.

Azt hogy mennyi civil áldozata van eddig a mariopuli ostromnak még pontosan nem tudni, de szinte biztosra mondható hogy több ezer emberrel lehet számolni.