Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőközpont, a Capital Economics szombaton ismertetett, felülvizsgált prognózisában közölte: most már túl derűlátónak tartja azt az eddigi várakozását, hogy a brit hazai össztermék (GDP) az idei második negyedévben stagnálni fog.

Az ennyire bizonytalan időszakokban a pontos számszerű előrejelzéseknek sok hasznuk nincs, iránymutatásként azonban egyelőre 2,5 százalékos negyedéves összevetésű brit GDP-csökkentést állított be a második negyedévre szóló új prognózisába.

A Capital Economics londoni elemzői az általuk lehetségesnek tartott legrosszabb esetre is kidolgoztak egy forgatókönyvet, amely 5 százalékos negyedéves zuhanással számol a második három hónapban.

A cég sem az első, sem a harmadik negyedévben nem vár visszaesést a brit gazdaságban, így a recesszió szigorúan technikai értelemben vett meghatározása nem teljesül, "de úgy fog kinézni, mint egy recesszió, és úgy is érződik majd, mintha recesszió lenne, tehát recesszió lesz" - fogalmaznak a ház közgazdászai.

A konszenzusos technikai meghatározás szerint egy gazdaság akkor kerül recesszióba, ha teljesítménye két egymást követő negyedévben csökken.

A Capital Economics elemzői közölték: továbbra sem számolnak azzal, hogy a járvány okozta válság pénzügyi válsággá fajulna, de az elmúlt héten tapasztalt súlyos piaci árfolyam-ingadozások azt jelzik, hogy ennek a kockázata is növekszik.

A Londoni Értéktőzsde legnagyobb piaci tőkeértékű vállalatainak irányadó FTSE 100-as indexe a pénteki zárásban 28 százalékkal volt alacsonyabb az idei év eleji szintnél.

Mindezt egybevetve a Capital Economics 2020 egészére 1 százalékos visszaesést vár a brit gazdaságban az 1 százalékos idei növekedést valószínűsítő korábbi prognózisa helyett, és azt jósolja, hogy a Bank of England, illetve a brit kormány további gazdaságélénkítő lépéseket jelent be.

A ház várakozása szerint a brit jegybank március 26-án esedékes kamatdöntő ülésén 0,15 százalékponttal 0,10 százalékra csökkenti alapkamatát, és újrakezdi mennyiségi enyhítési programját.

A Bank of England monetáris tanácsa a héten soron kívül, egyhangú döntéssel 0,50 százalékponttal az addigi 0,75 százalékról 0,25 százalékra csökkentette alapkamatát, de a monetáris enyhítési program eddig kihelyezett keretét egyelőre változatlanul hagyta.

A bank a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - népszavazás után 435 milliárd fontra (168 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot hirdetett vállalati kötvényekre.

Egy másik nagy londoni elemzőműhely, az Oxford Economics szombati helyzetértékelésében felveti annak a lehetőségét, hogy a világgazdasági növekedés ütemének várható meredek lassulása a globális pénzügyi és háztartási szektorban jelentős pénzügyi nehézségeket okozhat, és ez átterjedhet a bankszektorokra is.

A ház kimutatja, hogy az általa vizsgált országokban a háztartások nagy részének - gyakran 40-50 százalékának - csak korlátozott likvid eszközei vannak olyan időszakok átvészelésére, amikor a keresők a betegség miatt kiesnek a munkából.

Emiatt tovább emelkedhet az egyes érintett gazdaságok, különösen Olaszország bankszektoraiban a nem teljesítő kinnlevőség-állomány más most is magas aránya.

Az Oxford Ecomomics grafikus kimutatása szerint az olasz bankrendszerben a banki tőkeállományhoz mért nem teljesítő követelésállomány - a tartalékolástól megszűrve - 50 százalék közelében jár.

A ház szerint ebben a helyzetben a rossz hitelek rátájának további emelkedése a hitelpiac nemzetgazdasági szintű megroppanását okozhatja, és ez már a pénzügyi stabilitást veszélyeztetné.

A cég londoni elemzői szerint külön veszélyforrás, hogy a befektetési ajánlású hitelminősítői kategória alsó sávjában, a "BBB" osztályzati sávban nyilvántartott vállalati kör erőteljes adósságpiaci kibocsátásai miatt nőtt ennek a szektornak az egyébként is magas aránya a befektetési besorolású vállalati adósok kötelezettségein belül.

Ha ugyanis a "BBB" kategóriás vállalatok körében tömeges leminősítés kezdődik, e vállalati adósok jelentős része átkerülne a nem befektetési ajánlású sávba, és ez is hitelpiaci felfordulást okozhat - áll az Oxford Economics szombati helyzetértékelésében.