Matteo Salvini, az olasz jobboldal egyik pártja, a Liga elnöke Portugáliában járva kijelentette, hogy eljött az ideje a jobboldali európai pártok összefogásának - írja a 444.hu. Azt reméli, hogy egy legalább 130 fős új frakció alakulhat az Európai Parlamentben hamarosan. Az összefogásba három jelenlegi EP-frakcióból vár pártokat.

Az egyik az Identitás és Demokrácia, amelynek most 76 képviselője van, köztük a Salvini vezette Liga, a Marine Le Pen vezette radikális jobboldali francia Nemzeti Gyűlés és a német euroszkeptikus Alternatíva Németországnak párt képviselői. A másik a 73 főt számláló konzervatívok frakciója, amelynek legnagyobb pártja a radikális jobboldali lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság. A harmadik az Európai Néppárt frakciója, amelyből a kivált Fidesz-képviselőket invitálja, illetve azokat, akik követnék a magyar kormánypárt politikusait.

QP | Quality Placement

Ha a Salvini által remélt 130 képviselő csatlakozna az új csoporthoz, akkor a néppártiak és a szocialisták után ez lenne a harmadik legnagyobb frakció az EP-ben. Az erőviszonyokat alapvetően nem alakítaná át az egyesülés, de felhangosíthatná az EU-kritikus irányzatot. Több pénzt, több felszólalási lehetőséget és jobb bizottsági helyeket jelenthet a nagyobb frakció. Hosszabb távon az a terv, hogy a néppárt helyett ez a csoport álljon az európai jobboldal élére. Salvini ezzel kezébe vette a kezdeményezést abban a politikai irányzatban, amely felé Magyarország miniszterelnöke is tájékozódik.