A brit jegybank monetáris tanácsa csütörtökön bejelentette, hogy az eddigi 645 milliárd fontról 745 milliárd fontra (286 ezer milliárd forintra) növelte a mennyiségi enyhítésre fordítható összeget - írja az MTI londoni tudósítója. Ebből a Bank of England a forgalmazóktól brit állampapírt, illetve a pénzügyi szektoron kívüli cégektől befektetési besorolású - vagyis jó minőségű, alacsony hozamú - vállalati fontkötvényeket vásárolhat.

A kilenctagú monetáris tanács egyhangú szavazással érvényben hagyta a 0,10 százalékos alapkamatot, a mennyiségi enyhítés keretösszegének 100 milliárd fontos növelésére a testület 8:1 arányban voksolt.

A bank a nagy-britanniai koronavírus-járvány márciusi elhatalmasodása óta eddig 300 milliárd fonttal emelte a mennyiségi enyhítés keretét, március 19-én ugyanis már megtoldotta 200 milliárd fonttal az addigi 445 milliárd fontos eszközvásárlási összeget.

A 100 milliárd fontos újabb emelésről szóló csütörtöki bejelentésében a Bank of England monetáris testülete felidézte, hogy a brit hazai össztermék (GDP) áprilisban több mint 20 százalékkal esett havi összevetésben.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerint áprilisban az előző havi szinthez mérve példátlan ütemben, 20,4 százalékkal - az eddig mért legnagyobb egyhavi visszaesés tízszeresével - zuhant a brit GDP-érték a koronavírus-járvány átszűrődő reálgazdasági hatásai miatt. A Bank of England májusban kiadott legutóbbi negyedéves pénzügypolitikai jelentésében közölte: várakozása szerint a brit GDP-érték az idei második negyedévben az előző negyedévhez mérve 25 százalékkal, 2020 egészében éves összevetésben 14 százalékkal zuhan. Mindez az 1700-as évek óta nem tapasztalt mélységű recessziót jelentene a brit gazdaságban.

A brit jegybank monetáris tanácsa azonban a mennyiségi enyhítési keret emeléséről szóló csütörtöki bejelentésében közölte: az azóta észlelhető jelek arra vallanak, hogy a globális és a brit gazdasági visszaesés mégsem lesz olyan súlyos, mint amilyent a májusi pénzügypolitikai jelentés előrevetített.

A Bank of England szerint vannak arra utaló jelek például, hogy a lakossági fogyasztás és a szolgáltatási szektor teljesítménye Nagy-Britanniában már élénkül, miután a brit kormány enyhítette a Covid-19-járvány megfékezését célzó korlátozásokat.

A jegybank a világgazdasági aktivitás élénkülésére utaló jelek közül kiemelte, hogy a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent nyersolaj hordója a néhány héttel ezelőtti 20 dollár körüli mélypontról 40 dollárra emelkedett - írja az MTI.