Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kezdeményezés célja a brit EU-tagság rendezetlen megszűnésének lehetetlenné tétele - mondta Sir Keir Starmer, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt árnyékkormányának brexit-ügyi miniszterjelöltje a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában. Részleteket a tervezet tartalmáról nem ismertetett, hozzátette ugyanakkor: elfogadása esetén a törvény kötelezné Boris Johnson miniszterelnök kormányát arra is, hogy kezdeményezze a brexit október 31-i határidejének elhalasztását az Európai Uniónál.

Johnson a minap bejelentette, hogy kormánya szeptemberben lezárja a parlament ülésszakát, és október közepén - alig két héttel a jelenlegi brexit-határidő előtt - új kormányprogramot hirdet. E forgatókönyv alapján, a hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet királynő ismertetné Johnson kormányának törvényalkotási és cselekvési programját. Ennek időpontját a kormány október 14-ére tűzte ki.

Johnsont az ellenzék részéről, sőt a Konzervatív Párton belül is sokan azzal vádolják, hogy e lépéssel a brexit-határnapig hátralévő parlamenti ülésnapok számát akarja korlátozni, igyekezve elejét venni éppen annak, hogy a megállapodás nélküli brexit ellenzői önálló törvényalkotással próbálják megakadályozni a rendezetlen kilépést.

A kormányfő azonban rendre cáfolja ezeket a vádakat, mondván: a lépésnek nincs köze a brexithez, a cél egy teljesen új kormányprogram meghirdetése, olyan központi célkitűzésekkel, mint az állami egészségügyi szolgálat (NHS) fejlesztése, a szociális ellátások bővítése és az infrastruktúra fejlesztése.

Michel Barnier, az Európai Bizottság brexit-főtárgyalója a The Sunday Telegraph című lapban megjelent írásában megerősítette azt az uniós álláspontot, hogy nem lehetséges a backstop-záradék eltávolítása a kilépési megállapodásból.

Sir Keir Starmer azonban a vasárnapi BBC-műsorban kijelentette: Johnsonnak nincs választói felhatalmazása erre, sem arra, hogy megállapodás nélkül kivezesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból. A kilépésről döntő 2016-os népszavazáson sem a rendezetlen brexitre voksoltak a brit választók, "ez a lehetőség nem szerepelt a szavazólapon".

Boris Johnson sokszor hangoztatott álláspontja az, hogy a brit EU-tagság mindenképpen megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az előző miniszterelnök, Theresa May által az Európai Unióval tavaly novemberben elért, a londoni alsóház által azonban háromszor is elvetett megállapodást, akár nem.

Johnson szerint kormánya megállapodással szeretne kilépni az EU-ból, de az eredeti megállapodást újra kell tárgyalni, úgy, hogy ne szerepeljen benne az a tartalékmegoldás - backstop -, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülését célozza.

E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az EU-val, ha - illetve amíg - nem sikerül olyan kétoldalú kereskedelmi megállapodásra jutni, amely önmagában feleslegessé tenné a tartalékmegoldás alkalmazását - írta az MTI.