A két számjegyű infláció ellenére a romániai munkavállalók fele, pontosabban 51 százaléka nem kapott fizetésemelést idén - idézte a Maszol a BestJobs állásközvetítő portál felmérését. A megkérdezettek 37 százaléka részesült béremelésben, míg 12 százalékuk nem bér jellegű juttatásokat kapott, főleg vásárlási utalványok és prémium formájában.

A közvélemény-kutatásban részt vevők negyedének ígért ugyan béremelést a munkáltatója, azonban ez egyelőre nem történt meg. A válaszadók 19 százaléka tervezi, hogy megbeszélést kezdeményez a munkáltatójával a fizetéséről. 44 százalékuk érzi úgy, hogy az életszínvonala nagyban romlott az infláció miatt.

A válaszadók 56 százaléka szerint 10 és 30 százalék közti béremelés tudná ellensúlyozni a pénzromlás hatását. A megkérdezettek negyede 31 és 50 százalék közti fizetésemelést lát indokoltnak, míg 20 százalékuk szerint 50 százalékot meghaladó mértékben kelleni nőnie a jövedelmének ahhoz, hogy tartani tudja a korábbi életszínvonalát.

Minden tizedik válaszadó azt tervezi, hogy másodállást vállal, az így szerzett pluszbevétellel kompenzálva az infláció hatását.