A romániai lakosság 59,5 százaléka úgy érzi, hogy romlott az anyagi helyzete tavalyhoz képest – idézi a Maszol a CEC Bank és a FinZoom.ro közös felmérésének eredményét. A közvélemény-kutatás szerint az első két negyedévhez képest 10 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik anyagi helyzetük romlását észlelték.

A jövőre vonatkozó kilátások is borúsabbak, mint az első fél évben: a megkérdezettek 55,5 százaléka számít arra, hogy pénzügyi helyzete romlani fog a jövőben, szemben az első félévi 40,2 százalékos átlaggal.

Az anyagi helyzet romlásának fő oka a válaszadók 36,7 százaléka szerint a közüzemi díjak (gáz, villany) drágulása, 33,2 százaléka szerint az élelmiszerárak emelkedése, 20,6 százaléka szerint az üzemanyagárak növekedése.

Még a hitel is

Annak ellenére, hogy a válaszadók 40,5 százaléka azt mondta, van legalább egy hitele, csupán 9,4 százalékuk állította, hogy hátrányosan érinti a kamatok növekedése. A megtakarítások elértéktelenedésének kockázatát csak a válaszadók 6,23 százaléka említette.

Ami a közeljövőt illeti, a lakosság 24,5 százalékát aggasztja a közüzemi díjak, főként a földgáz és az áram drágulása, 18,7 százalékát pedig a fogyasztói árak növekedése. 

A lakhatási költségek átlagosan egy háztartás havi költségvetésének 35 százalékát emésztik fel. A válaszadók 40 százalékánál azonban a lakhatási költségek a havi költségvetés több mint 40 százalékát, 13,7 százalékánál pedig több mint 60 százalékát teszik ki.

Áramszámla kalkulátor

A normál áram
B éjszakai áram

Gázszámla kalkulátor