Halálhírét az orosz hírügynökségek a moszkvai Központi Klinikai Kórházra hivatkozva közölték. A volt államfőt a sajtóértesülések szerint várhatóan a felesége, Raisza mellé fogják eltemetni a moszkvai Novogyevicsje-temetőben. A kérdésben a család dönt majd - írja az MTI.

Mihail Gorbacsov 1985 és 1991 között volt a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, és 1988 és 1991 között, háromféle titulussal, az ország államfője is. Az ő nevéhez kötődik a peresztrojka (átépítés) és a glasznoszty (nyilvánosság) jelszavával meghirdetett reformpolitika, az alkoholkorlátozás és a szovjet csapatok afganisztáni csapatkivonása. Kulcsszerepe volt a hidegháború lezárásában, a német újraegyesülésben, a Varsói Szerződés katonai blokk feloszlatásában, a fegyverkorlátozásban és a Szovjetunió széthullásában is.

Gorbacsov 1990-ban megkapta a Nobel-békedíjat. 1993-ban részese volt a Novaja Gazeta című lap megalapításának és ő birtokolja a lap részvényeinek 10 százalékát.

A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet tavaly, a politikus jubileumi születésnapja alkalmából közölt felmérése szerint az oroszok 51 százaléka gondolta úgy, hogy Gorbacsov tevékenysége több kárt okozott az országnak, mint amennyi hasznot hozott. 32 százalék szerint egyformán hozott jót és rosszat is, 46 százalék szerint a volt vezető valószínűleg egy szűk csoport érdekei szerint cselekedett, és csak 7 százalék gondolta azt, hogy a társadalom egészének érdekeit tartotta szem előtt. 13 százalék szerint a többség érdekében cselekedett.

Az oroszok a veszteséghez kapcsolják a személyét

Sztyepan Lvov, a VCIOM stratégiai fejlesztési igazgatója szerint az oroszok véleménye a generációváltás ellenére sem változott meg Gorbacsov történelmi szerepével kapcsolatban. "Az ő neve még sokáig össze fog kapcsolódni a széthullás tragédiájával - nem annyira a kommunista hataloméval, mint inkább a társadalmi alapokéval, az államéval, a világpolitikai szerepével, a szovjet társadaloméval és a jólétével" - nyilatkozott a szakértő.

"Rendkívül kevés az olyan érv, amely alapján az oroszok meg tudnának békülni azzal a történelmi szükségszerűséggel, amelyben Gorbacsov kénytelen volt tevékenykedni, és objektívebbé tudnák tenni az értékítéletüket, és várhatóan aligha fog ilyen felbukkanni a belátható jövőben. Az érzelmek elmúlnak, de a Gorbacsov felmentéséhez szükséges racionális motívumok nem állnak össze" - tette hozzá az MTI szerint Lvov.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport