Satyajit Das volt bankár, jelenleg közgazdasági szakkönyvek szerzője, egyike annak a kevés gazdasági gurunak, aki megjósolta a 2008-as pénzügyi összeomlást. Legutóbbi két könyvében azt az előrejelzését járja körbe, amely szerint a világgazdaság az elhúzódó stagnálás állapotába kerül, olyan helyzetbe, amelyben Japán van bő két évtizede. Szerinte a nagy válságra adott válaszok - elsősorban a jegybankok monetáris enyhítése, azaz pénznyomtatása -, nem oldották meg a gondokat.

A világ államainak felhalmozott adóssága nagyobb, mint a válság előtt. A nagybankok, amelyeket az adófizetők pénzéből tőkésítettek fel a kormányok, mert bedőlésük mindent maga alá temetett volna, 40 százalékkal nagyobbak az összeomlás előtti méretüknél. Csődjük kockázata még nagyobb veszély, mint azelőtt.

A fenntarthatatlan jóléti rendszerek nem váltak fenntarthatóvá. A legtöbb fejlett országban a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás, a jövedelmek és a befektetések nem érik el a válság előtti szintjüket. A feltörekvő országok nem váltak a globális fellendülés, prosperitás megteremtésének motorjává, amit az ezredforduló utáni gyors fejlődésük alapján feltételeztek róluk.

Semmi sem tart örökké

A közgazdász guru szerint a lényeg az, hogy nincs olyan gazdasági növekedés, amely örökké tartana. Jelenleg minden hiányzik, ami lendületet adhatna. A társadalmak elöregednek, az innováció lassul, és részben ezzel - illetve a nagy tömegű olcsó ázsiai munkaerő fogyatkozásával - összefüggésben a termelékenység lassabban javul. Egyre nehezebben elérhetőek a természeti erőforrások, a globális felmelegedés zavarokat okoz az időjárásban, fékeződik a globalizáció, nőnek a szociális különbségek a társadalmakon belül és az országok között.

A kormányok növekedésösztönző intézkedései csődöt mondtak. Valójában fájdalmas strukturális változásokra lenne szükség, amelyek mérsékelnék a felül lévők megszerzett vagyonát és a társadalmak életszínvonalát. A világ vezetői tisztában vannak ezzel, csak azt nem tudják, hogy hogyan választathatnák magukat újra, ha megtennék a szükséges lépéseket. És nem szeretik azt hallani, hogy kifutnak az időből, amely rendelkezésükre áll a problémák megoldására.

A növekedés vége súlyos következményekkel vár. Egyre nehezebbé válik tartós, elfogadható bért nyújtó munkalehetőséget találni, lakást fenntartani, takarékoskodni az idős korra. Az emberek elveszik a bankokba és a politika megoldóképességébe vetett bizalmukat és nem tehetnek mást, mint hogy a jövő generációkra hagyják a felhalmozódott problémákat.

Európa nagy betege

Hasonló egyszerűséggel ír Satyajit Das a MarketWatchon megjelent cikkében Európa szerinte megoldhatatlan gondjáról, a görög válságról. Idézi Jánisz Varufakisz volt pénzügyminisztert, aki 2012 júniusában egy interjújában kijelentette: a görög gazdaságnak vége. Ez a megállapítás mára végképp beigazolódott.

A válság megoldására tett elhúzódó, kaotikus kísérletek fenntartják a bizonytalanságot és az ország bénultságát. A szállítók, elsősorban a külföldiek ma már előre kérik árujuk, szolgáltatásuk ellenértékét. Követve kormányát az utca embere visszatartja adósságai törlesztését. Vagy nem is képes erre, vagy arra bazírozik, hogy el tudja érni terhei csökkentését. Becslések szerint a görög jelzáloghitelek 70 százaléka behajthatatlan.

A gazdaság lassul, idén recesszióban köthet ki, a költségvetés elsődleges - adósságtörlesztés nélküli - többletének vége, inkább hiány várható 2015-ben. A bankrendszer sérülékeny, ha az Európai Központi Bank (ECB) nem állna mögötte, összedőlne.

Nincs más út

A gond az, hogy a drachma visszatérése nem szabadítaná meg a görögöket gazdasági kínjaiktól. A harmadik hitelprogram reformjait - az adóbehajtás megerősítését, a közigazgatást fertőző korrupció, az uram-bátyán viszonyok, az oligarchák visszaszorítását és a munkaerőpiac felszabadítását - mindenképpen végre kellene hajtani. Hiába ösztönözné az exportot saját valuta leértékelődése, a régi gazdasági és politikai rendszer gyenge hatékonysága elnyelné ennek hatását.

A csapda bezárul

Eközben a hitelezők is csapdába estek. Az eurózóna országai óriási és egyre növekvő görög adósságot görgetnek maguk előtt. Ennek összege elérte a 330 milliárd eurót. A hitelezőknek két lehetőségük maradt: tovább dobálják a pénzt a régóta fizetésképtelen adós után vagy befejezik ezt, lenyelve méretes veszteségüket. A görög államcsőd viszont a GDP-jük 2-4 százalékát elérő veszteséget okozna a többi eurótagállamnak.

Jelenleg azzal kísérleteznek, hogy a végtelenségig hosszabbítgatják a tartozások futamidejét, ami egyet jelent az adósság leírásával. A helyzet megoldatlanságának az a következménye, hogy táplálja az eurózóna jövőjével kapcsolatos spekulációkat, megnehezíti a tagállamoknak, hogy teljesítsék költségvetési és adósságvállalásaikat. Mindez az ECB monetáris enyhítéseit is hatástalanná teheti.

Lehetetlen az Európa-projekt

Az európai vezetők és a brüsszeli tisztviselők nem ismerik el e stratégia kilátástalanságát. Nem vesznek tudomást arról az elemi tényről sem, hogy lehetetlen egy valutarendszerben működtetni lényegesen eltérő fejlettségű országokat. Elfordítják a figyelmüket attól a problémától is, hogy a közös valuta törékeny az eurózóna közös költségvetése nélkül.

Végül Satyjit Das eljut legmélyebb, egyben legrémisztőbb következtetéséig. Eszerint az európai vezetők nem veszik észre, hogy a kontinens alig halad az 1957-ben elfogadott római szerződés alapvető céljának megvalósítás felé, sőt lehet, hogy ez a cél elérhetetlen. A deklaráció szerint az EU küldetése az európai népek egyre szorosabbá váló uniójának megvalósítása...

QP | Quality Placement