Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A mélyen megosztott Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kezdi felismerni reális lehetőségeit - adta hírül a Bloomberg. A hét végén a párt kongresszusának 600 résztvevője szavaz arról, hogy a január elején elért pártelnöki megállapodás alapján elkezdjék-e a formális tárgyalásokat a nagykoalíció folytatásáról a konzervatív CDU/CSU párossal. Az elmúlt napokban bizonytalannak tűnt a szavazás kimenetele.

Ez azonban megváltozni látszik, miután a párt tagjai és vezetői alaposabban szemügyre vették az alternatív lehetőségeket. Az egyik lehetséges forgatókönyv szerint ellenzékben maradnak - feltéve, hogy Angela Merkel kancellár feladva ellenkezését mégis hajlandó lenne kisebbségi kormányt alakítani. Ez esetben elkezdhetnék a párt politikájának újragondolását, ami politikai dzsungelharcot hozna a párton belül.

A másik lehetőség, hogy előrehozott választások lesznek, ám ez rémisztő végeredménnyel járhat. A jelenlegi közvélemény-kutatások arra utalnak, hogy az SPD még a történelmi mélypontot jelentő 2017. szeptemberi szavazási eredményénél is gyengébben szerepelne.

A kisebb rossz

A párt befolyásos vezetői úgy gondolják, hogy ezekkel szemben egyértelműen a kisebb rossz a nagykoalíció folytatása Angela Merkellel a kancellári székben. Ha nemet mondanak, akkor meghosszabbítják Németországban a politikai patthelyzetet, illetve az európai vezetés bénultságát.

Természetesen nagy az ellenállás az SPD-ben a nagykoalícióval szemben, de Európai kritikus év előtt áll, a francia államfő reformterveit támogatni kell, ezért össze kell hozni a cselekvőképes német kormányt - adott hangot sok társa véleményének is Hans Eichel, aki 1999 és 2005 között külügyminiszterként dolgozott párttársa, Gerhard Schröder kormányában.

Cikk-cakkban

Martin Schulz, az SPD elnöke, aki 24 órás maratoni tárgyaláson összehozta Merkellel a koalíciókötésről szóló, 28 oldalas szándéknyilatkozatot, cikk-cakkban utazik az országban, hogy elnyerje párttársai támogatását a folytatáshoz. A párt ifjúsági tagozata eközben ennek éppen ellenkezőjével van elfoglalva.

A 16 német tartomány körül főként a nyugat-németországiak ingadoznak, ám az utóbbi napokban úgy látszott, ezek küldötteinek többsége is beadja a derekát a hét végi szavazáson.

Ahogy egy pártvezető fogalmazott a hangsúly átkerült a pártagok álmairól arra, mit tehetnek a jelenlegi helyzetben. Az ingadozókat vélhetően megnyerő kompromisszumot fogalmazott meg Malu Dreyer, a párt Rajna-vidék-Pflaz tartományi vezetője, aki eddig élesen ellenezte az újabb közös kormányzást Merkellel. Eszerint a most utat kell nyitni a további koalíciós tárgyalások előtt, amelyeken azonban az eddigieknél komolyabb engedményeket kell elérni a CDU/CSU párostól.

A nyitókép forrása: Reuters.