Felerősödhetnek a brit kormánypárban a miniszterelnök-váltás követelő hangok azt követően, hogy a Konzervatív Párt jelentős vereségeket szenvedett a helyhatósági választásokon május 5-én, ezen belül Londonban néhány igazán kínos bukást is el kellett könyvelniük – írja a Financial Times.

Az ellenzéki Munkáspárt a brit fővárosban megszerzett két hagyományosan tory önkormányzatot, az egyik 1964, a másik 1978 óta volt stabilan a konzervatívok kezében.

Jó hír ugyanakkor a kormánypártnak, hogy az úgynevezett „vörös fal” mentén, azaz a legutóbbi, 2019-es parlamenti választásokig hagyományosan a Munkáspártra szavazó észak-angliai területeken nem veszítettek sokat, azaz azok a kék galléros munkás szavazók, akik a brexitet támogatva átálltak a toryk mellé, mintha még nem ábrándultak volna ki a miniszterelnökből, akit a brexit következetes képviselőjének tartanak.

A Liberális Demokraták is jól szerepeltek, ez a párt a gazdagabb, a dél-angliai „kék falhoz” tartozó körzetekben hódított el helyeket a toryktól. Mindez arra figyelmezteti a kormánypártot, hogy a miniszterelnökön nyomott hagyott a "partygate botrány", mármint az, hogy kormányához közeli tisztviselők és időnként ő maga is részt vett partikon a koronavírus miatti lezárások alatt, amikor ilyen összejöveteleket tilos volt tartani.

A konzervatív politikusokat érezhetően frusztrálja, hogy olyan "csacsiságok" miatt, mint a partygate vagy egyes tory kollégáik szexbotránya, szavazókat vesztenek. Simon Bosher, a Konzervatív Párt Portsmouth városában lévő szervezetének vezetője – ahol négy önkormányzati képviselői helyet veszítettek a toryk – kevéssé a tisztelet hangján azt mondta, hogy Johnsonnak erőteljesen a tükörbe kellene néznie. Ravi Govindia, a wandsworthi toryk vezetője szerint hiba lenne tagadni, hogy a választók döntését országos ügyek is befolyásolták, ez pedig felveti a miniszterelnök jövőjének kérdését.