Az olaj ára Észak-Amerikában a pénteki kereskedés alatt egyszázalékos mínuszban is volt, miután nyilvánosságot látott az International Energy Agency (IEA) energiapiaci tanácsadó cég jelentése arról, hogy a világ nagy olajtermelői nem tartják be kitermeléskorlátozási megállapodásukat - tudósított a Bloomberg. A WTI valamivel 49 dollár/hordó, a londoni Brent 52 dollár/hordó alatt forgott napközben.

Borul az egyezség?

QP | Quality Placement

Az OPEC és az olajkartellen kívüli legnagyobb olajtermelő országok tavaly novemberben állapodtak meg arról, hogy kitermelésük korlátozásával adnak támaszt az alacsony olajárnak, majd idén májusban 2018 márciusáig meghosszabbították ezt az egyezségüket. Most azonban úgy tűnik, hogy egyik fél sem hozza a tőle várt számokat. Az IEA nem látja igazoltnak az oroszok augusztus eleji győzelmi jelentését, amelyben arról számoltak be arról, hogy visszavettek kitermelésükből.

Szeretnek csalni

Az IEA legfrissebb vizsgálata azt találta, hogy az OPEC tagországai júliusban átlagosan 75 százalékban tartották be kitermelési limitjeiket. A kartellen kívüli országok még ennél is fegyelmezetlenebbek voltak: mindössze 67 százalékban teljesítették vállalásaikat.

Az OPEC-en belül az Egyesült Arab Emírségek és Irak lépték át leginkább plafonjukat, míg Kuvait és Szaúd-Arábia alatta maradt ennek. Az OPEC-en kívül az IEA adatai szerint Mexikó volt az egyetlen fegyelmezetten teljesítő ország. A kartell tagjai együtt összesen napi 470 ezer hordóval lépték át vállalt kitermelési limitjüket.

Az olajkartell híres arról, hogy tagországai átlépik kitermelési plafonjukat. Számos megállapodást kötöttek és szegtek meg 1989 óta - az elmúlt közel harminc évben néhány hónap kivételével mindig ezek fölötti olajmennyiséget hoztak felszínre.

Rossz vége lehet

Az IEA szakértői úgy látják, hogy a korábban vártnál erősebb világpiaci olajkereslet egyelőre segít a túlkínálat felszívásában, ám a fegyelmezetlenségnek hosszabb távon következményei lesznek. Csak akkor folytatódhat a piaci kereslet és kínálat egyensúlyba hozása, ha a termelők ígéretüknek megfelelően folytatják együttműködésüket jövő márciusig - fogalmaznak.

Most úgy nem látszik szilárdnak az egységük. Ha ezt a látszatot nem tudják eloszlatni, az újabb olaj- és ezzel benzinárcsökkenéshez vezethet.