A cseh külkereskedelmi egyenleg júliusban is többletet mutatott, miután csökkent az ország importigénye és a megakadt beruházások, illetve az emelkedő munkanélküliség nyomán csökkent a belső kereslet.

A szufficit 12,3 milliárd koronát (692 millió dollár) tett ki a hetedik hónapban - összehasonlítva a júliusi többlet 19,5 milliárd korona volt, tavaly pedig 6,6 milliárd. Az elemzők előzőleg 10,5-9,4 milliárd koronás többletre számítottak.

Az eurózóna gazdaságának stabilizálódása nyomán növekedett az exportvolumen, de az import esése továbbra is azt sugallja, hogy még mindig vergődik a hazai kereslet - kommentálta egy prágai elemző. A kivitel 17,9 százalékkal esett, ami a harmadik legkisebb éves csökkenés idén, míg az behozatal értéke 21,3 százalékkal zuhant.

A cseh GDP 3,4 százalékkal csökkent az első negyedévben, és a pénzügyminisztériumi előrejelzés szerint 4,3 százalékos lesz a zsugorodás 2009-ben. Az első hét hónap külker-többlete 89,4 milliárd koronát tett ki, szemben a tavalyi 70,65 milliárddal.