A 450 tagú törvényhozásban csupán 186 képviselő támogatta az előterjesztést. Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt miniszterelnök mögött álló Haza párt frakcióvezetője még a szavazás előtt bejelentette, hogy amennyiben nem sikerül leváltani a kormányt, az ellenzék követelni fogja Viktor Janukovics elnöktől a kabinet menesztését, továbbá blokád alá helyezi a parlamentet és az elnöki hivatalt. Janukovics ugyanakkor jelenleg nem tartózkodik az országban, mert a feszült ukrajnai helyzet ellenére négynapos látogatásra Kínába utazott.

A kormányzó Régiók Pártja előre jelezte, hogy nem támogatja a kormány menesztését, mert mint a frakció befolyásos képviselője, Volodimir Olijnik kijelentette: az országnak "nyugalomra, törvényes rendre és stabilitásra" van szüksége.

A miniszterelnököt és kormánya tagjait a képviselők szavazással rendelték be a parlamentbe, miután a házelnök meghívása ellenére nem jelentek meg az ellenük benyújtott bizalmatlansági indítvány vitájára. Ezután két kormánytag, Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helyettes és Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter kivételével mind megérkezett.

Mikola Azarov ukrán kormányfő a szavazás előtt mondott beszédében bocsánatot kért amiatt, hogy a rendőrség néhány nappal korábban erőszakot alkalmazott Kijevben a tüntetők ellen, és ennek során több tucatnyian megsebesültek.

"A kormány nevében bocsánatot szeretnék kérni a rendfenntartó erők akciójáért. Mind az elnök, mind a kormány nagyon sajnálja a történteket" - mondta a kormányfő. Kilátásba helyezte, hogy személycserék lesznek a történtek miatt a kormányban. Hozzátette azonban, hogy a rohamrendőrök által alkalmazott erőszak következtében "egy 17 éves kivételével kizárólag nagykorúak sérültek meg".

Azarov követelte az ellenzéktől, hogy haladéktalanul szüntesse meg a kormányépület blokádját, különben - mint mondta - "felelni fognak érte". Közölte, hogy szerdán a kabinet a kormányépületben készül ülést tartani. A hatalomváltásért tüntetők kedden már második napja akadályozták, hogy a kormányhivatal dolgozói bejussanak az épületébe.

A miniszterelnök beszédét az ellenzék folyamatos kiabálással és asztalcsapkodással zavarta. Előbb az "ukránul!" felszólítással követelték az oroszul felszólaló kormányfőtől, hogy térjen át az állam hivatalos nyelvére, utána a "lemondás" szót skandálták.

A plenáris ülés ideje alatt médiabecslések szerint mintegy 20 ezer tüntető gyűlt össze a parlament épülete előtt a kormány menesztését várva.

Közben az ukrán média közlése szerint kedden Kijevbe érkezik Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára, hogy segítsen a felek között párbeszédet kialakítani a feszültség enyhítése érdekében.