A képviselők által javasolt rendszerben minden választópolgárnak két szavazata lenne: az egyikkel a nemzeti választókerületeken belül választanának képviselőt az Európai Parlamentbe, a másikkal pedig további 28 mandátum sorsáról döntenének egy közös uniós választókerületen belül - írja az MTI tudósítója.

Az uniós választókerület listáin kötelező földrajzi képviselet biztosítaná, hogy a kisebb tagállamok se kerülhessenek versenyhátrányba a nagyobb tagállamokkal szemben. A javaslat szerint a páneurópai listákra európai választási formációk, például nemzeti politikai pártok és/vagy országos választói szövetségek koalíciói, illetve európai politikai pártok állíthatnának jelöltet.

Az EP képviselői a nemek közötti egyenlőséget is fontosnak tartják, ezért szorgalmazzák az úgynevezett cipzár-elv alkalmazását - mely szerint a női és férfi jelöltek felváltva követik egymást a listán - vagy a kötelező kvóták bevezetését.

Az uniós parlament továbbá azt szeretné elérni, hogy a szavazás minden országban május 9-én legyen, és a választók a csúcsjelölti rendszer keretében, páneurópai listán szavazhassanak az Európai Bizottság elnökére is. A választási folyamat felügyeletéről és az új szabályok betartatásáról egy európai választási hatóság gondoskodna.

A Fidesznek ez sem tetszik

Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében, azt írta, hogy a kedden elfogadott jelentés "ideológiai szándékú követeléseket fogalmaz meg ahelyett, hogy javaslatokat tenne az uniós választási normák kiigazítására".

"Az EU intézményrendszere sajátos entitás, de nem egy szövetségi állam. A transznacionális lista javaslatának elfogadása a centralizáció irányába tett lépés lenne, amelynek vesztesei a kis és közepes tagállamok lennének, ezért a Fidesz EP-delegációja nem tudja támogatni a jelentést"- véli Trócsányi.

Az EP csak 28 képviselő vonatkozásában, kísérleti jelleggel vezetné be a transznacionális listát. Trócsányi szerint az Európai Választási Hatóság léte az uniós bürokráciát erősítené, és a demokráciát veszélyeztetné. "Üdvözlendő elemek a jelentésben, hogy a szöveg kitér rá, hogy a nemzeti kisebbségek nincsenek megfelelően képviselve az EP-ben; valamint elősegítené a fogyatékkal élők választásokon való részvételével kapcsolatos akadályok leépítését" - jegyezte meg a képviselő.

 

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.