Augusztusban a kormány javaslatot tesz az idei költségvetés módosítására - jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Olyan megoldásokat keresünk, amelyek nem sújtják az állampolgárokat, mert úgy véljük, hogy a túlzott megszorítások csökkentik a fogyasztást és a befektetési hajlamot - mondta a kormányülés után. Ezért a kiadások csökkentése csak a minisztériumok költségvetését érinti. Becslések szerint idén a költségvetés bevétele a vártnál mintegy 24 milliárd zlotyval lesz kevesebb, ebből 16 milliárdot a büdzsé hiányának emelésével, 8-8,6 milliárdot takarékossági intézkedésekkel töltenek be. Tusk értékelése szerint 2013 a válság éve, de jövőre számítani lehet a gazdaság növekedésére.

Mivel az idei költségvetés 35,6 milliárd zlotys hiányt tervezett, a kormány javaslata ezt közel 50 százalékkal emeli meg. Emiatt javasolják, hogy 2013-2014-re függesszék fel annak a törvénynek a hatályát, amelynek értelmében az államadósság szintje nem haladhatja meg a GDP 50 százalékát, illetve szankciókat ír elő erre az esetre.

A Dziennik Gazeta Prawna vezető gazdasági napilap kiemelte: Tusk rámutatott, hogy anticiklikus lépésről van szó, a lényege, hogy a gazdasági növekedés közepette alkalmaz megszorításokat, élénkítve a gazdaságot.

Janusz Piechocinski miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter se lát más kiutat, mint a deficit növelését - írta a konzervatív Rzeczpospolita. Mint mondta, a gazdaság legfőbb motorja, az export növelésének lehetőségei korlátozottak, ezért kulcsfontosságú a hazai fogyasztás és beruházások bővítése a gazdaság élénkítéséhez. Ugyanígy értékelte a döntést Jacek Rostowski pénzügyminiszter, aki szerint a deficit felemelése újabb lendültet adhat a gazdaságnak. Emlékeztetett arra, hogy ő már tavaly októberben, az idei költségvetési javaslat bemutatásakor figyelmeztetett, hogy az év folyamán szükség lehet annak módosítására.

QP | Quality Placement