Megvalósulhat Orbán Viktor magyar miniszterelnök korábbi ígérete a bonyolult adórendszer leegyszerűsítéséről - Romániában. A decemberi parlamenti választások előtt néhány héttel a képviselők megszavazták 102 adó és adminisztrációs díj eltörlését - tudósított a helyi sajtó.

Az elemzők a tőlük megszokott éleslátással megjegyezték, hogy az újraválasztásukért harcban álló képviselők minden bizonnyal a népszerűségüket óhajtották javítani az intézkedéssel. Erre utal, hogy a szavazás egyhangú volt.

Az eltörölt díjak közül az egyik legjelentősebb a rádió- és televízió-előfizetési díj, amelyet az áramszámlákon fizettek a románok. Szakértők szerint ennek kiiktatásával torzulhat a tájékoztatás szabadsága, hiszen a mindenkori kormány kénye-kedve szerint határozhatja meg az állami média anyagi támogatását.

Ezzel kiszáríthatja a médiát, ha az neki nem tetsző módon működik, illetve hátszelet adhat neki, ha az az ő fülébe muzsikál.

A másik sokakat érintő változtatás a használt autók vásárlását terhelő környezetvédelmi díj megszüntetése. Ezzel az lehet a gond, hogy ösztönözheti a használt nyugati autók bevitelét, hiszen azok így olcsóbbá válnak.

Igaz ugyanakkor, hogy az EU már korábban is az uniós szabályokba ütközőnek tartotta a román környezet-terhelési díjat, így mindenképpen változtatni akartak rajta.