Kiütötte az európai vezetők kezéből Herman Van Rompuy heteken át formált határozattervezetét David Cameron brit kormányfő, aki azzal indította az unió hétéves költségvetésének vitáját, hogy közölte: nem tartja elegendőnek az Európai Unió elnökének kiadáscsökkentési javaslatát. Az összegeknek "kisebbeknek kell lenniük, különben nem lesz alku" - jelentette ki a BBC tudósítása szerint.

A korábbi hírek szerint Van Rompuy 20-30 milliárd eurós lefaragást ajánlott a novemberi csúcson szereplő 973 milliárd euróhoz képest. A kemény belépő meghozta az eredményét: a csúcs kezdetét magyar idő szerint fél hatra tolták az eredeti menetrendben szereplő délután három óráról, és az EU állam- és kormányfői kis csoportos egyeztetéseket kezdtek a legeslegújabb kompromisszum kidolgozására.

Késő délután az szivárgott ki a brüsszeli tárgyalótermekből, hogy a keretösszeg 920 milliárd euróra zsugorodhat. A BBC uniós forrásokból úgy értesült, hogy a további radírozás az energetikai fejlesztéseket, a közlekedést, a digitális gazdaságot szolgáló projekteket és a k+f támogatásait érintheti. Francois Hollande francia államfő ugyanakkor kiállt ezek mellett a gazdasági növekedést segítő források mellett, amiben Mario Monti olasz miniszterelnökben talált szövetségesre. Ha a kétnapos egyeztetéssorozat nem hoz eredményt - és az év hátra lévő részében esetleg megismételt csúcsértekezletek szintén kudarcot vallanak -, akkor a 2013-as büdzsé marad érvényben 2014-ben is.

 

A 2013-as költségvetés (milliárd euró)
Keretösszeg*132,8
A felzárkózást szolgáló kohéziós alapok47,2
Közös agrárpolitika44,0
Vidékfejlesztési és halászati támogatások13,5
Versenyképességi alap**11,9
Az uniós adminisztráció költségei8,4
Az EU globális szerepvállalásának támogatása6,3
Állampolgársági, biztonsági, jogi kiadások***1,5
*2,4 százalékkal több a 2012-es keretnél, de ötmilliárddal elmarad az Európai Bizottság javaslatától
**felhasználható a k+f-et, a fenntartható energiaforrások kihasználását és az oktatás javítását szolgáló projektek támogatására
***a terrorizmus elleni harcra, a bevándorlás kezelésére, az európai filmgyártás elősegítésére és a diákcserék ösztönzésére fordítható
Forrás: BBC