Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Egyesült Királyság elvesztette az első mentet az Európai Unióval folytatott válsági tárgyalásokon - írta a Bloomberg. A tárgyalási menetrend ugyanis pontosan az lesz, amelyet az EU javasolt, azaz nem fognak kilépés feltételeivel párhuzamosan az új kereskedelmi kapcsolatokról is egyeztetni.

A válás feltételi között terítékre kerül az elhíresült kilépési díj ügye is, azaz vitatkozni fognak arról, mennyit kellene fizetnie a brit kormánynak az Egyesült Királyság korábban vállalt uniós kötelezettségei után. Az EU főtárgyalója, Michel Barnier (képünkön) nem csomagolta be véleményét azzal kapcsolatban, kinek kell engedni a vitás ügyekben.

Nem tehetek engedményeket - mondta újságíróknak az első egyeztetés után. Az Egyesült Királyság döntött az EU elhagyása mellett, nem fordítva. Ez nem büntetés vagy bosszú kérdése, hanem a brit döntés következménye. És ezek a következmények lényegesek.

Pedig csatára számítottak

Az ügy gyors lezárulása meglepő annak tükrében, hogy úgy tűnt, hosszú vita lesz a napirendről. David Davis brit főtárgyaló még egy hónapja is arról beszélt, hogy komoly vitára számít a nyáron ebben az ügyben. Hozzátette ehhez, hogy mindenképpen párhuzamos tárgyalást akar a válásról és a jövőről.

Most azt mondta, hogy a felek közös reményeik szerint a tárgyalások első szakaszát októberre lezárhatják, ami utat nyitna az új kereskedelmi megállapodásról szóló vita elkezdése előtt.

Abban is egyetértenek a felek, hogy mielőbb rendezni az egymás területén élő 4,5 millió állampolgáruk jövőbeni státusát. Theresa May már a hét végi EU-csúcson elővezeti kormánya álláspontját a Nagy-Britanniában dolgozó uniós vendégmunkások jogaival kapcsolatban.

Gyorsan túl akarnak esni a két ír állam közti átjárás feltételeinek rögzítésén is. Az észak-ír kormányt aggasztja, hogy felek közti békét megteremtő több évtizedes politikai folyamat semmivé válhat.