Annak ellenére, hogy az ukrán mezőgazdaság idén 5 százalékkal nő, a bruttó hazai termék 7 százalékkal csökkenhet a harcok miatt - nyilatkozta Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök. A kormány arra számít, hogy 2015 első felében stabilizálódhat a gazdaság.

A jelenlegi helyzet tükrében a kormányfői becslés még túlzottan optimistának is bizonyulhat. A kijevi jegybank elnöke, Valerija Gontareva közölte, hogy az üzleti világ szereplői pánikba estek, a nemzeti valuta értékcsökkenése elérte a 100 százalékot - jelentette a TASZSZ. Októberben az infláció 2,4 százalék volt, így a pénzügyminisztérium reméli, hogy az év végére a pénzromlás mértéke nem haladja meg a Világbank által prognosztizált 19 százalékot. A Nemzetközi Valutaalap adatai szerint az ország aranytartaléka egy hónap alatt 35 százalékkal csökkent, és a 2008-as pénzügyi válság óta a legalacsonyabbra zuhant - a 2013 végi 1,36 millió unciáról 840 ezer unciára. Hasonló a helyzet a valutatartalékkal, amelynek értéke október folyamán 16,4 milliárd dollárról 12,6 milliárdra esett, 2005 márciusa óta a legalacsonyabbra.

A CNBC idézte az Institute of International Finance vezető közgazdászát, Lubo Mitovot, aki szerint a GDP csökkenése két számjegyű lesz, és meghaladhatja a 20 százalékot, és a következő hat hónapban a megígért nyugati segélyeknél 10-15 milliárd dollárral többre lesz szüksége Ukrajnának.