A német Szövetségi Munkaügyi Hivatal komoly jeleit látja annak, hogy az Ukrajnából érkező menekültek komolyan enyhíthetik a német munkaerőpiacon a munkaerőhiány okozta feszültségeket. Az Ukrajna elleni  háború kezdete óta mintegy 65 ezer fővel nőtt a társadalombiztosítási kötelezettség alá tartozó munkakörökben az ukrán munkavállalók száma – mondta Daniel Terzenbach, az ügynökség elnökségi tagja a dpa német hírügynökségnek a zdf.de szerint.

Ehhez jön még az a 21 ezer ukrán, akit különböző szezonális, úgynevezett „minijob” keretében foglalkoztatnak.

Mindannyian hozzájárulnak a német gazdaságban tapasztalható munkaerőhiány leküzdéséhez. A német munkaerőpiac képes még felszívni a kínálatot – mondta Terzenbach. Arra számít, hogy a következő hetekben-hónapokban ugrásszerűen emelkedni fog az alkalmazásban lévő ukránok száma. Ekkor ugyanis tömegesen végeznek majd menekültek a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal integrációs és szakmai nyelvtanfolyamain.

Képzettségnek megfelelő munka

Különösen a második negyedévtől lesznek elérhetőek nagyobb számban a jó nyelvtudással rendelkező diplomások. Terzenbach szerint arra törekedtek az integrációs program során, hogy láthatóvá és használhatóvá tegyék az országba érkezők képzettségét. Ezért a menekülteknek nem mindenáron és azonnal akartak, képzettségi szintjüknél alacsonyabb végzettséget igénylő munkakörökben elhelyezni, hanem arra törekedtek, hogy lehetőségeik szerint használják fel őket. (Korábbi lengyelországi tapasztalatok szerint ott az országba érkező menekültek átlagos képzettségi szintje kifejezetten magas volt.)

A 2014-től 2016-ig tartó menekülthullám idején a cél az volt, hogy öt-hat év után az országba érkezők 50 százaléka munkába álljon, s ez a Covid-19-es járvány ellenére is sikerült. Most lehetőség nyílik arra, hogy az eljárások továbbfejlesztésével és a célzottabb elhelyezésekkel még nagyobb arányban szerezzenek állást. Szinte mindenkinek van esélye a munkaerőpiacra – mondta Terzenbach.

Nagyon motiváltak

Tapasztalataik szerint

az Ukrajnából érkező menekültek nagy része hajlandó hosszabb ideig Németországban maradni, német nyelvet tanulni és dolgozni.

Nagyon erős motivációt tapasztalunk, s ezért a hivatal is hajlandó kapacitásait túlterhelni. Ráadásul egyre több munkaképes korú férfi érkezik Németországba – függetlenül az ukrajnai kötelező katonai szolgálattól.

Ami szerinte most akadályt jelenthet, az a gyermekfelügyelet: nincs elegendő férőhely, a német önkormányzatok ugyanis nem láthatták előre a válságot az igények tervezésekor. Ezért szükség van átmeneti áthidaló megoldásokra, például a több gyermeket gondozó gyermekgondozók körének bővítésére.

A Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal elnöke, Hans-Eckhard Sommer korábban úgy nyilatkozott, hogy az integrációs- és nyelvtanfolyamok minden eddiginél jobban látogatottabbak. Tavaly több mint 500 ezer bevándorló vett részt ilyen tanfolyamon, ami duplája az egy évvel korábbi adatnak. A német kormány megbízásából decemberben készült felmérés adatai szerint az országban akkor mintegy egymillió ukrán menekült élt, és 37 százalékuk mondta azt, hogy hosszabb ideig szeretne maradni