Veber menesztéséről rendkívüli ülésen döntött a parlament, mert a politikus azt követően, hogy Miro Cerar miniszterelnök lemondásra szólította fel, a szlovén sajtónak úgy nyilatkozott, nem fog önként leköszönni, és kész megvédeni magát a törvényhozás előtt.

A több mint négy és fél órás parlamenti vita után a 90 fős alsóházban 68 képviselő szavazott a miniszter menesztése mellett, míg 11-en ellenezték azt.

A szociáldemokrata védelmi miniszter leváltásához vezető botrány abból pattant ki, hogy Janko Veber jelentést készíttetett a katonai hírszerzéssel a szlovén állami Telekom kommunikációs cég esetleges privatizációjának hatásairól. A dokumentum amellett érvelt, hogy a privatizáció nemzetbiztonsági kockázattal járna.

Azt követően, hogy a beszámoló megjelent a védelmi minisztérium honlapján, az ellenzéki pártok azonnal lemondásra szólították fel a minisztert, mert szerintük törvénytelenül bízta meg a katonai hírszerzést a jelentés elkészítésével, és polgári ügyekbe keverte bele a katonai szolgálatot.

A miniszterelnök a múlt héten egy koalíciós válságülés után közölte, úgy döntött, Janko Veber nem maradhat tovább védelmi miniszter, és amennyiben nem adja be lemondását, maga fogja javasolni a parlamentnek leváltását. Janko Veber már az ötödik miniszter, aki távozik a hat hónapja hivatalba lépett szlovén kormányból.