Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elsőként 2014 végéig az euróövezeti tagországoknak teljesíteniük kell minden adóügyi és gazdasági konvergenciafeltételt, és végre kell hajtaniuk az Európai Tanács minden előírását. Utána 2015/16-ban létre kell hozni azt az európai szintű hatóságot, amely ellenőrzi a nemzeti költségvetéseket - idézte a Mariano Rajoy spanyol kormányfő nyilatkozatát a Bild am Sonntag című német lap vasárnap.

A második lépcsőben még túlnyomórészt az egyes államok vennének föl hitelt, de már rendelkezésre állhatna az euróövezeti közös kötvény is. Majd a harmadik szakaszban az egész euróövezetre kötelező, közös államháztartási célszámokat határoznának meg, és erre alapozva általánosan kiadhatók lennének a közösség kötvények - mondta a miniszterelnök. Erre nem mondott lehetséges évszámot.

A spanyol kormányfő úgy vélte, hosszabb távon nem működhet úgy a valutaunió, hogy egyes tagországai negatív kamatra finanszírozzák magukat a kötvénypiacról, míg mások elviselhetetlenül magas hozamok alatt nyögnek. Az elsővel Németországra, a másodikkal saját hazájára és Olaszországra célzott.

Rajoy arra buzdította Angela Merkel német kancellárt, hogy továbbra is töltsön be vezető szerepet a valutaunió reformjában. "Érzésem szerint ő kész is erre" - mondta a spanyol miniszterelnök, aki a jövő héten Madridban fogadja a német kancellárt.

A közös euróövezeti kötvény újdonsága az eddigi ismeretek szerint az lenne, hogy bevételét nem továbbkölcsönöznék - amint most az Európai Bizottság vagy az euróövezeti mentőalap (EFSF) teszi az általa kiadott kötvényekből -, hanem központi költségvetési támogatás módjára osztanák el a rászorulók között. Ily módon ez részben vagy egészben helyettesíthetné mind az eddigi közös kötvényeket - az Európai Bizottság és a mentőalap kötvénykiadásait -, mind akár a tagállamok szuverén, piaci kötvénykibocsátásait. Vagyis ez a kötvény az euróövezet mint egyelőre nem létező egységes állam nem létező egységes központi költségvetését pótolná a jelenleg szuverén tagországok és kormányaik számára. A törlesztésért ilyenformán és értelemszerűen szintén nem a kisegített térségek - a tagországok - lennének elsőként felelősek, hanem mindjárt első szinten együttesen és egyetemlegesen az euróövezeti tagországok összessége.

A német kormány a végeredményt tekintve nem ellenkezik, csak úgy véli, hogy nem lehet a kocsit a ló elé fogni. Vagyis a közös kötvény az első elképzelésekkel szemben ne helyettesítse a közös költségvetés-alkotást, hanem fordítva, éppen arra alapozzon. A német kormány szerint a költségvetési transzfert szolgáló közös kötvény nem a kezdete, hanem a végpontja lehet egy folyamatnak, amelynek állomásait a jelek szerint mind többen egyformán látják: erősíteni az EU fiskális - azaz költségvetési - unióját, tovább szigorítani és egységesíteni a tagállami költségvetés-alkotás szabályait, alakítani valamilyen közös központi intézményt - fantázianevén "EU-pénzügyminisztériumot" - amely beleszólhatna a tagállami költségvetés-alkotásba, majd talán akár közvetlen adóztatással létrehozni az EU, illetve előbb az euróövezet valódi központi költségvetését.

Az euróövezeti állam- és kormányfők már júniusban megállapodtak abban, hogy ez év végéig kidolgozzák a "valódi valutaunió" menetrendjét. A tervben szerepel költségvetési unió, bankunió és politikai unió, de határidők még nem ismeretesek.